• Theodora
    #30
    Amit te írtál mo. példára az bűncselekmény.
    Ugyanis arról van szó, hogy a közös belegyezés alapján készülő felvétel nem büntetendő. Ha titokban készíti, vagy erőszak hatására az bűncselekmény marad továbbra is.
    Azaz a fényképeket érdemes polaroidra készíteni és hátuljára rögtön ráírni egy két oldalas magánokiratot, amelyben mind a két fél elismeri, hogy szabad akaratukból készítették a felvételt (ha vannak tanúk az még jobb mert akkor elegendő egy formanyomtatvány is). Természetesen érdemes rögtön a megállapodni a szerzői jogokról és a felvétel későbbi felhasználási kérdéseiről is.
    Videó esetében könnyebb a helyzet, ott a video elején kell ezeket felmondani, természetesen time code-al, hogy ne legyen belőle később félreértés. Majd az egészet el kell látni vízjellel és időbélyegzővel no meg persze másolás védelemmel, hogy csak a két fél együttes elektronikus aláírássával lehessen lejátszani a felvételt.