Síelős játék
  • Balumann
    #69
    Annyira egyszerűen van megcsinálva a játék menüje meg minden, bonyolultabbakon is eligazódok. De most csak véletlenül jöttem rá, hogy a 4 főpályán belül még lehet választani másik pályarészt, meg egy másik fajta feladatot is (véletlenül nyomtam oldalrát, és utána meg indítás gombot is).
    Nekem egyébként az is az egyik fő problémám, hogy a karral irányítom, hogy tudjak finomabban is kanyrodni, meg minden. És néha az oldalra helyett egy kicsit elkezdek szaltózni is, és már rosszul érkezek le.
    Átállítottam a másik stick-re (mert 2 ilyen stick van), hogy azzal legyen az előre szaltó, meg oldalra átpördülés (roll), és akkor csak kanyarodok az első stickel. De csak azt értem el vele, hogy a másik karral is szaltózik ha előre nyomom :D (biztos azt nem lehet állítani, a főkart).

    Az első pályán nem tudok megcsinálni 2 gapet, egyik a legelején jobb szélen. Elértem pedig azt a kis kiálló jégszigetet is, én szerintem a körbe is beugrottam, de nem adta meg. A legvégén amikor a fáról kell, ott szerintem meg az ugratóról kell ráugrani a fára (közepére). Próbáltam már, de nem sikerült még gyors sebességgel a fára rán csúszni.