• Sanyix
    #62
    Igen emléxem, elakadtak mert a gázturbinák nem bírták a gyűrődést, ugyanis ők is kipróbálták azt amit az amcsik az m1-ben. Aztán a dühöngő orosz katonai fejesek hatására vissza is tértek a jó öreg dugattyús motorokhoz így született meg a T80UD, mert azok jóval megbízhatóbbnak bizonyultak terepen, az újabb változatokban már egy sincs gázturbinás motorral. Azt amcsik meghagyták az m1-ben a gázturbinás meghajtást, van is vele bajuk, sokat fogyaszt, a homok kikezdi, szeret túlmelegedni és kigyulladni.

    Pedig az oroszok bevallották hogy szojuzzal hány ember halt meg: összesen 2 40 év alatt, mert valami sötét állat kitalálta hogy felküldenek 2 embert g-ruha nélkül, hogy mégnézzék hogy tűri ezt az ember... hát nem tűrte. Egyébként gondolod hogy a szovjetúnió felbomlása után nem derült volna ki minden haláleset ezzel kapcsolatban? Miért is tartották volna a szájukat az ilyesmikről tudó emberek? Hát semmiért. De nem is derült ki semmi a bevallottakon kívül, -> ez az igazság.

    Egyébként a szojuzt fejlesztik elektronikailag, elvileg nem rég kaptak szép új fedélzeti számítógépeket.

    Amúgy eddig volt 117 űrsikló repülés, ebből 2x nem tért vissza 95 szojuz repülés volt(a 96. most van folyamatban), ebből mind visszatért, csak az 1ik ahogy említettem 2 hullával, +26 ember nélküli repülés, ebből meg 1 volt sikertelen.

    Azóta semmit nem csináltak? Még itt is leírtam egy hozzászólásban, hogy azóta volt pl buran kifejlesztése, és hozzá energia hordozórendszer megépítése, ami jelenleg a legnagyobb erejű hordozórakéta ami létezik, és valószínűleg ezt fogják használni a holdraszállásuknál is, ugyanis kb 80 tonnát tud felvenni LEO pályára, és a gyorsítórakéták újrafelhasználhatóak, mint az űrsiklónál, azzal a pici külömbséggel, hogy az űrsiklóval ellentétben itt a gyorsítórakéták is folyékony hajtóanyagúak, így lehet szabályozni a tolóerejét, és kisebb terhek szállítására önállóan is lehet használni, és használják is. És azok a mars, hold, vénusz szondák is semmik voltak ugye, mert azt nem reklámozták orrba szájba mint a hős pofázó de amúgy oroszoktól vagy bármilyen erősebb ellenféltől gatyába fosó amcsik dolgait. 56-ban is annyira sokat segítettek nekünk...