no-warez.gif
  • Lirion
    #5087
    190 napos ciklusban tolom, egyszer etettem ambróziát az emberemmel, utána házasítottam az Alto család lányával és lenyúltam a szülőktől a 250k-s házukat. Amúgy ~20 hetes a simem, szóval nem annyira vén még, de játszottam vele véletlenül néhány hetet úgy, hogy nem volt öregedés, mert a hugom azt kikapcsolta és az egész játékra érvényes volt, nem csak a saját mentésére..
    Jah meg a főkarit nem akarom kinyuvasztani, el akarom érni vele a 6 számjegyű órabért, szóval el leszek. :D Aztán mondjuk nem tudom, hogy annyi pénzzel mit lehet majd kezdeni.

    Poén egyébként, hogy kukázás közben találtam egy pink diamondot, ami extrém ritkának számít, meg vmi meteoritot is, ami ilyen 4x4-es területet foglal el, ha lerakom a kertben és 14k-t ér. :)

    Most a kislányát pátyolgatom, abból már talán nem lesz ilyen szuperman, bár már van 4 legjobb barátja, 20k boldogság pontja, 3as gitározása és már 4 napja fent van a dicsőségtáblán is a suliban. Mondjuk vicces, hogy a gitáron még nem tud amúgy játszani, csak az apja tudja tanítani. Rocksztárt szeretnék belőle faragni majd, kíváncsi vagyok, beadja-e majd életcélnak. :)