• BiroAndras
    #85
    "Nem vagyok zseni. De a kamut jó érzékkel felismerem."

    Tőled nem is vártunk mást. Szerinted minden tudományos cikk kamu.

    "1. "A professzor azonban olyannyira lecsökkentette a fény erejét, hogy mindössze egyetlen foton jutott át." - ezt hogyan is csinálta és miért olyan biztos benne, hogy csak 1 foton jutott át? Mivel mérte ki, hogy csak 1 foton?"

    Már a multkor is elmagyaráztuk, hogy már érgóta létezik 1 fotonos fényforrás. Nem is kell nekik megépíteni, meg lehet vásárolni készen.
    Ellenőrizni meg úgy tudják, hogy elé tesznek egy megfelelően érzékeny detektort, ami egy fotont is érzékel. Ez nem nagy ügy, ilyen már 100 éve is létezett. És minden fotont detektálni, elég ha tudják, hogy hány százalék valószínűséggel detektál, abból egyszerűen ki lehet számítani, hogy időegység alatt mennyi foton jön ki a fényforrásból.

    "1 fotonról volt szó! Akkor miféle társaknak kellett helyet biztosítani?"

    Egyszerre egy fotont használnak, de egymás után többet is be lehet rakni.

    "Honnan tudák, hogy lelassították?"

    Megmérték. Interferométerrel nagyon egyszerűen ki lehet mérni a legkisebb lassulást is.

    "Mit sűrítettek be?"

    A hullámcsomagot. Ezt nehéz röviden elmagyarázni, ha nem ismered a szükséges matekot és fizikát. Ha érdekel, nézz utánna a fourier tranzformációnak, a hullámtannak és a kvantumoptikának.

    "egy foton integritását? Hogyan van 1 fotonnak integritása?"

    A bele rakott információt ki tudták nyerni. Ezt jelenti az integritás.

    "Egy fotonnak van hossza? És még össze is tömörítették?"

    Igen van. Lásd hullámtan. Az impulzus tömörítés régóta használt viszonylag egyszerű módszer. Pl. így állítanak elő rövid (10^−15 másodperces) terawattos impulzust egy pár wattos folytonos lézerből.

    "hogyan nyerték vissza? Arról egy árva szó sincs."

    Van szó. Statisztikai úton. Ez persze a gyakorlati alkalmazásnál nem jó módszer, mert sok fotonba kell ugyanazt az infót bekódolni. De bebizonyították, hogy az információ egy fotonban is megvan, úgyhogy elvileg kinyerhető. Most így hirtelen nem tudok rá jó módszert, de sok nálam okosabb ember jóval hosszabban fog gondolkodni a problémán.

    "a 10 centi az most hossz, szélesség, mélység, vagy mi?"

    Nyílván 10x10x10-es kocka.

    "És miért csak 100 impulzus?"

    Gondolom ennyi fér be anélkül, hogy egymással interferálnának.