A MILLENIUM KÖRNYÉKÉTŐL KEZDVE DALLAMOS, RITMUSOS VAGY SLÁGERES ZENEI AJÁNLATOK
-
#17101
mp4, chhh
[justify]Na akkor az enyém tényleg rövid lesz.
Szóval te még sehol nem voltál ezen a fórumon, mikor 2006-ban kitaláltuk, hogy hagyjuk már a picsába a szar minőséget és lépjünk 320-ba, na ebből veszekedés volt, mert a sok igénytelennek akkor jó volt akár a 128-as is, aztán nem sokra rá, léptünk megint egy szintet és áttértünk az mp4-re, ebből újfent veszekedés volt, aztán egy elborult pillanatomban (még mindig 2006-ot írunk), kitaláltam, hogy a wav a nyerő, na ebből aztán folytonos viták voltak, mert a sok igénytelennek még mindig megfelelt az mpéjtré, akár 128-192-ben is.
El is "költöztünk". Mert lassú a net és stb fasz kifogások miatt voltak a viták, pedig nekem sem volt akkoriban egy villám a net, de a minőség miatt inkább kivártam, és lám nem sokra rá a neten kezdett elterjedni a lossless, főleg az italo disco fórumokon, na vajh ki indította el a lavinát?
Ez miatt, akkor a büdös picsába elküldtem még Borimirt is, mert lossless anyagokat töltöttem fel a buzeráns ruszkiknak, és sajnos ők is ugyanolyan ésszel gondolkoztak, mint akkoriban itt az sg-én pár seggfej! (Akkori adminként törölte a topikomat)
Érdekes, hogy Borimir pár hónap múlva, már a mi fórumunkon osztotta meg a rare italo disco zenéit, és persze jó barátok is lettünk.
Na most ott, illetve itt tartunk, hogy számomra a minőség, az a wav, flac, ape.
Amikor fillérekbe kerül egy 2 Tb vinyó, akkor a tököm fog mp4-be, vagy bármi másba nyomorítani, akármilyen zenét, ha a forrás cdda.
Most ott tartok, hogy vinyókon van több mint 50 ezer zene, igaz a kutya nem hallgatja, de ebből ténylegesen 6000 db az lossless, és kb ugyanennyi "álwav" ment a kukába, a többség 320-as, és a legritkábbak, amit még nem sikerült jobb minőségben beszereznem, ilyen-olyan fos minőségben csücsülnek rajta, de...
Nagyon ritkán hallgatom az mp3, vagy az mp4 zenéimet, engem nem érdekel a mérete, itt van ez a 120M net, most már úgy vagyok vele, hogy csak olyan lossless anyagot kapok le, ami tetszeni fog, illetve rögtön landol a trash-ben, ha nem tetszik.
Épp ma vettem (hozták meg külföldről) egy Samsung 256GB SSD vinyót, na de erre csak az osx-et fogom felrakni, meg a leféltettebb zenéimet, az "elavultak" meg őrizzék tovább a media file-okat.
