gti3#3526
Őszintét megmondva gyerekkoromban nem voltak barátaim, eléggé szégyenlős, visszahúzódó ember voltam, ez igazából akkor nem is zavart, elvoltam a magam világában. Általános óta van 2 spanom, akit a mai napig ismerek. Szakközépbe kezdett szar lenni a magány, az osztályom nem igazán bírt, gondoltam máshol kell megkeresnem a társaságot. Vicces, hogy abban a retek gettó suliban láttam először emot, elég durván vékony volt a tag, csőnaci meg a szokásos, többiek meg jöttek, hogy "blőő emo". Ekkor néztem utána, hogy mi ez (5 éve...) és eléggé megfogott a dolog. Először neten próbáltam meg ismerkedni, kevés sikerrel, utána jött az első barát (akiben azóta csalódtam), jóval később bekerültem egy nagyobb pesti közegbe, ami sajna szétbomlott, mint ahogy pár hozzászólással ezelőtt írtam. Most itt vagyok, azt mondom valamilyen szinten megérte, pár értelmes embert megismertem meg sok mindent megtapasztaltam, de valahogy azt a szeretet, összetartást és megértést nem igazán éreztem, amit vártam volna ettől a dologtól, talán csak nyomokba itt-ott. Konkrétan volt olyan, hogy csak ott álltam és le se szartak. Most meg már nem is meglepő, mivel abszolút halott lett ez a dolog. Az élet ilyen téren olyan, mint egy nagy rekesz, tele rohadt almával, amiben turkálni kell, hátha kifogsz még 1-2 épp darabot. Lehet én csinálok valamit szarul, de valahogy nagyon nehezen találom meg az ilyen embereket.
