• F1ú
    #3474
    Lenne még egy fontos dolog ami ki akar jönni belőlem.
    Ha már magamról írok. Általánosságban utálok magamról írni, mert azért annyira nem szeretem én magamat.

    Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi az életem értelme, mi a legnagyobb igazság amire rájöttem itt létem során, azt válaszolnám..

    Volt idő, amikor nagyon másféle ember voltam, nem külsőleg, hanem csak a világfelfogásom, úgy láttam a dolgokat, ahogy "mindenki", de csak alkalmazkodásból, próbáltam beilleszkedni.
    Valami történt, sok kis dolog hatott rám, és átformált, gyökeresen.

    A hétköznapok hatásai eltompítják az embert és sok fontos dolgot az ember nem vesz észre, velem is ez volt, de kezdtem észhez térni és észre vettem, hogy én minden embert szeretek, kivétel nélkül, csak vagy én nem tudom hogyan szeressem azt a valakit, vagy az illető hiúsítja meg a kapcsolatteremtést azzal, hogy eltaszít magától.

    Aztán rájöttem, hogy ez azért van így, mert itt élünk a földön, ebben a mesterséges világban, ahol mi emberek el vagyunk szakítva egymástól.
    Végtelenül egyedül van mindenki, akár beismeri akár nem.
    Ha képesek lennénk érezni és gondolni azt amit a másik érez és gondol, belelátni a másik lelkébe, akkor megszűnne minden rossz a világon.
    Nagyon sebezhetőek lennénk de megszűnne a magány, az eltaszítottság, uralkodni vágyás, az irányítás, az hogy az egyik ember elnyomja a másikat, a szenvedés és minden hozadéka a szenvedésnek.
    Ha az emberek képesek lennének így látni egymást valójában, akkor rájönnének, hogy mi mind hasonlóak vagyunk és eltűnne az az illúzió, hogy különbség van köztünk ami különbség eddig elválasztott minket.
    Végre úgy kezelnénk másokat mint magunkat, mert rájönnénk arra, hogy mind egyek vagyunk.
    De sajnos ebben a világban kell élnünk, de szerencsére van egy eszköz számunkra, amivel közelebb kerülhetünk ehez az állapothoz, az a szeretet, önmagunk és mások iránt. A szeretet minden hozadéka, megbocsátás, megértés, együttérzés, elfogadás...
    És ezt annyira nagyon szeretném, ha minden embernek lenne ilyen célja az életében, hogy jobb emberré váljon, de nem úgy ahogy sokan gondolják.. hanem tényleg.

    Én most azon a ponton vagyok, hogy szedem össze mindenemet ami megmaradt kisfiú koromból, amikor még nem akartam dominálni másokat, sebezhető voltam, kiszolgáláltatott de ugyan akkor nyitott a világra, mindenki felé. Mindenkit a barátommá akartam tenni..
    Most olyan vagyok kb mint egy gyerek, és szándékosan, és próbálom tartani magam, ellenálok a szociális nyomásnak, még azon az áron is, hogy lenéznek, hülyének néznek, infantilisnek, bolondnak tartanak.
    Én valakinek születtem, egy embernek, és nem engedem, hogy a rossz külső hatások eltorzítsák azt aki eredendően vagyok.
    Ha ez a romlatlan ártatlan kisfiú kihal bennem, akkor a csúnya és gonosz világ győz és én meghalok. :(

    bocs a wall of textért
    de csak néha írok ennyit..
    most mit gondoltok rólam?