miket hazudnak a képedbe, hogy pénzt kapjanak?
  • Rettenthető
    #107
    Régebben eset meg, buszmegállóban állok barátommal, erre odajön egy idős hölgy, aki belekezd a monológjába:
    "Elnézést fiatalemberek, hogy zavarom magukat, de tudnának adni pár Forintot? Tudják nekem..." és innentől egy árva kumma szót nem értettünk - még kérdeztem is barátom, hogy érti-e, amit a nő a mond, persze ő sem értette (a nő meg közben nyomta a háttérben), majd "...és, amit most elmondtam, kérem azt is vegyék figyelembe, mert..." és ekkor szerencsére megjött a busz, így koccantunk.

    A beteg gyerekeknek gyűjtőket magam is a parlamnentbe, vagy mindjárt a miniszterelnökhöz szoktam küldeni.
    Azonban ehhez kapcsolódik egy számomra roppant meredek történet, amit egy közeli ismerősöm mondott, csakúgy miheztartás végett.
    A munkahelyükön telefonon minden nap zaklatják ilyenekkel őket - ez is már eleve annyira meglepő, mert - mint mondta - nem hív kétszer ugyanaz egy hónapban, de naponta 1-3 akad. Ennyi, ilyen súlyos gyerek... hát khm.
    Nade a lényeg.
    Szal felhívja őket egy csávó, hogy az Xy- segélyszolgálattól vannak, egy 6 éves kislánynak a szemműtétjére gyűjtenek, ami nem tom hány millióba kerül. Nagyon drága maga a műtét, tudnának-e segíteni egy nagyobb összeggel, hogy a kislány mihamarabb láthasson és együtt mehessen az iskolába, ahogy a többi egészséges kisgyerek...bla bla bla.
    Ismerős beszól: "Pénzt nem tudunk adni, de nekem van egy szemorvos ismerősöm, aki megcsinálja ingyen ezt a beavatkozást a kislánynak..."
    És mi volt a reakció erre az xy segélyszolgálatostól? Szó nélkül letette a telefont. Úgyhogy asszem, erről ennyit.