A 4-es metró múltja, jelene, jövője
  • lopbisz
    #915
    Egyre "jobb" :D
    Visszaküldik az alstoromokat is. Úgy látszik egy darabig a kifurt lyuk egy jópár évig üresen is fog állni.

    "Elutasította a Nemzeti Közlekedési Hatóság az Alstom metrókocsikra beadott típusengedély-kérelmet, áll a hatóság lapunkhoz eljuttatott közleményében. Ez azt jelenti, hogy a fővárosnak fel kell bontania a metrókocsik szállítására kötött 65 milliárd forintos szerzdődést, annak ellenére, hogy az ár felét már kifizették, -írja az Index.

    A közlemény szerint a kérelmet a következők miatt utasították el. Először is nem bizonyosodott be, hogy az alkalmazott fékrendszer megfelel a vonatkozó jogszabályban előírtaknak, illetve nem bizonyított, hogy a fékrendszer legalább olyan biztonsági szintet képvisel, mint a jogszabályi előírások szerint kialakított fékberendezések. A járművön alkalmazott műszaki megoldás nem zárja ki egyértelműen a jármű akaratlan indíthatóságát.

    Emellett az utólagosan elrendelt, és a jármű hibamentes üzemét bizonyítani hivatott tartampróbán feltárt hibák a járműre telepített különféle vezérlő szoftverek további módosítását igénylik.
    Mint arról beszámoltunk, a fővárosi közgyűlés korábbi határozata értelmében fel kell bontani a metrókocsik szállítására aláírt 65 milliárd forintos szerződést.

    A döntésnek számos kihatása lesz. Többek között új pályázatot kell kiírni a metrókocsikra, ami akár egy évvel is eltolhatja a 4-es metró 2013 év végére tervezett átadását. (Arra viszont lehet számítani, hogy az új pályázaton majd tolonganak a válság miatt megcsappant rendelésállománnyal rendelkező cégek.)

    Ha az új szerelvények nem jönnek, akkor a jelenlegi, 2-es metrón közlekedő orosz kocsikon egy 3,2 milliárdba kerülő átfogó karbantartást kell elvégezni. A 4-es metró uniós támogatását is érintheti az ügy.

    Bolla Tibor, a BKV vezérigazgató-helyettese elmondta: a 2-es metró vonalára szánt 22 szerelvény árának felét, körülbelül 30 milliárd forintot már kifizettek előlegként. A BKV-ban elhúzódó perre számítanak.
    Mint arról az Index márciusban beszámolt, a helyzet akkor mérgesedett el, amikor kiderült, újabb négy hónapot késik az új metró a 2-es vonalon: a legutóbbi februári ígérethez képest június végére ígéri az Alstom, hogy megszerzi az új metrókocsikra a végleges típusengedélyt. Demszky – akárcsak az alagútépítő Vincy cég esetében – bekérette a francia nagykövetet, Kocsis ultimátumot nyújtott be a cégnek.

    A metrókocsiknak eredetileg már 2008 májusában meg kellett volna érkezniük Budapestre, ehhez képest pedig csak nyolc hónappal később, 2009 január végén érkeztek meg. Lassan egy éve folyik a tesztelésük, ami számos problémába ütközött.

    Többször beszámoltunk róla, aggályok merültek fel az új metrókocsi méretével kapcsolatban is. Mint megírtuk, az új kocsik vizsgáztatásánál szembe kellett nézni azzal a problémával is, hogy ki kellett cserélni a metrókocsik elejében és végében a beépített létrákat automatikus menekülőkijáratokra.

    A fővárosi Fidesz egy hete már felvetette, hogy számos problémát lát az Alstom metrókocsik gyártásával kapcsolatban. A frakció több visszásságot orrontott .
    Az Alstom nagyon sok pénzt, több mint egymilliárd forintot kért az átszerelésért. A BKV viszont a metrókocsik üzembehelyezésének csúszása miatt követel kötbért. A ki kinek tartozik és mennyivel vita legalább egy éve folyik az Alstom és a BKV között.

    Az M2 vonalra az Alstom Transport 22 darab, egyenként 5 kocsiból álló szerelvényt, a most épülő M4 vonalra pedig 15 darab, egyenként 4 kocsiból álló teljesen automata metrószerelvényt gyárt, mintegy 65 milliárd forint értékben.

    (Index)"