Tanárok jogai a diákokkal szemben!!!
  • Hixer
    #70
    Hemm egy érdekes eset történt a haverommal nemrég, érdekes, hogy szintén francián, ja amúgy éppen azzal kapcsolatban, hogy a diák kussol... (Az első 18, a másik kettö 14-16 éves korban történt kb.)

    Hozzátartozik, hogy ő nem éppen a legokosabb a csoportból, így a tanár két csoportra osztotta a franciásokat, voltak azok akik reálisnak tartják a nyelvvizsgát, és vannak azok, akik csak azér vannak ott, hogy hát vmit választani kellett kötelező második idegen nyelvként, nekik általában az van, hogy kapnak 2 oldal feladatot a munkafüzetből aztán óravégén ránéz a tanár és asszondja jóvan, míg a többieket tanítja.

    Namost, haverom egyáltalán nem jellemző módon, asszem tanévbe másodszor késett az óráról, mivel első órája volt és valszeg elaludt, naszóval 25 percet késett, éppen tanárjelölt, azaz gyakorló tanár tanított(mivel gyakorlósuliba járunk), a rendes tanár az hátul ült és figyelte, hogyan tanít a hölgy. Haverom belép a terembe és csendben elindul a helye felé, tanárjelölt nem is veszi észre, folytatja az órát, minden rendben volt úgy 1,5 másodpercig, amikor is a hátul ülő elvileg csak megfigyelő tanár, felpattan ordibálvan, hogy mit képzel magáról, meghogy most azonnal megyünk az osztályfőnökhöz, meg azonnal kijön a teremből és egyébkéntis mitképzel...

    Havrom próbálta menteni a helyzetet, azt mondta, ő inkább leülne és a maradék órába figyelne,(kistanár esetén a két csoport nem volt külön) de a tanár ordibálva kivontatta a folyosóra, és a tanári felé ment, végigüvöltözve a folyosón, a többi teremben óra volt közben persze. Természetesen a szokásosat, hogy "Mindig késel meg, nem dolgozol stb." haverom csak annyit mondott, hogy Nem ez nem igaz. majd hozzátette, hogy a házirend szerint csak órazavarásért lehet kiküldeni valakit, mire a tanár, hogy Nem ez nemigaz. (megnéztük utána, télleg ez van benne.)

    Akkor ofőnek nem volt még órája, így őt nem találták, deviszont szembe jött az igazgató, gondolom eléggé feltűnő jelenség egy óraközben ordibálva mászkáló tanár... Szóla tanár odamegy az igazgatóhoz, mondja, "Mit lehet azza a gyerekkel csinálni aki minden óráról 35 perceket késik." mire haverom, mondja, hogy ez nemigaz. Tény igazgatónk se hülye szerencsére, otthagyta a tanárt a fenébe, mire a tanár odadobta a havernak, hogy: "Takarodjál vissza, és végre legyél az órán, megint lógsz." Erre, emlékeztetve lett, hogy tulajdonképpen ezt szerette volna az elején is, ha visszaemlékszik.

    Ez lett abból, hogy valaki elalszik egy évbe másodszor és az egyetlen KÉSÉS felirat helyett a tanárok mit szeretnek inkább csinálni...
    Haverom egyébként vonzza az ilyen eseteket, még biológiából meg kémiából produkált fantasztikusat a tanárral, aminek még szemtanúja is voltam.

    A kémiatermünk olyasféle, hogy egybefüggő 3 padsorban vannak az emberek elöl nagy asztalon a kísérletre szánt eszközök. Mi az első sorban ültünk, mögöttünk egy ritka idegesítő kis spiclicsaj, beszól embereknek csak úgy heccből, még a "barátnőit" sem kíméli, lényeg, hogy bunkó, igaz ehhez nem volt sok köze. Nah, szóval a csaj a kísérletet haveromtól nem nagyon látta, a tanár "oktatási" célból haverom feje előtt a kezébe öntögetett kb hárman látták, de ez nem érdekelte. Asztal minekvan azótasem tudom.

    Tanár észreveszi, hogy a csaj forgolódik jobbra balra, de nem lát, az tuti, mire szól havernak, hogy vigyázz légyszi, mer mögötted nem látnak, mire jött susogva a válasz: "Hát az engem hol érdekel?". Nah tanár mondja, hogy ez három mínusz(az nála egy egyes). Haha vicces, el is felejtettük, egészen félévzárásig. Mikor is feltűnt, hogy haverom 3.9-re hármast kapott félévkor, felmentünk, ez miez? Tanár mondja, hogy hát itt vannak a jegyek stb. Nah itt derült ki, hogy télleg beírta a karót. Mondtuk, hogy hát fegyelmezési célból jegyet nem lehet adni(oktatási törvény), erre asszondja: "Három mínusz az nem jegy, és télleg ki akarod húzni a gyufát, így félévkor?"... Évvégén is meg akarta buktatni, de végül nem tette, mert a barátom már ügyvédeket akart hívni, aztán emiatt kettest kapott.

    Biológiából akkor igaz, hogy abban volt sáros, hogy lelógott egy dolgozatot, amit ugye nem tud igazolni. Tanár reakciója:
    - ofővel hármasban megbeszélés a gyerek elfajzottságáról
    - igazgatói intő, igazolatlan óra
    - karó a meg nem írt dogára
    , hát jah... ahhoz képest tegnap volt, hogy irodalomóráról késésbe lévő tanrunk a kocsival majdnem elütött két gyereket a zebrán, akikről kiderült, hogy az ő tanulói, csak lógnak óráról... Nem kaptak semmit.

    Szóval így megyeget ez. Fizikáról már nem is beszélek, ahol szegény nagyon nem volt a helyzet magaslatán és emiatt az idegbeteg tanár tankönyvekkel dobálta, meg körülbelül ilyen dialógusokat folytatott vele:
    "Mi a mágneses indukció jele? Nah?"
    "Ööö... nemtom."
    "B - BAZDMEG, olyan hülye vagy, mint a segg."

    Bocs a nyelvezetért de ez idézet. Nah írjatok még jókis sztorikat mert érdemes olvasgatni...