Piel#66
Kedves Bíró András!
Igen jól látod a dolgokat, a hozzászólásaimmal pedig nem a tudásodat szerettem volna kétségessé tenni. A húrelmélet is igen közel áll ahhoz, hogy a világ dolgaira tudományos magyarázatot adjon, és mégsem fogadta el a tudományos világ egyhangúlag. Ez is egy szépen levezetett matematikai elmélet. Mint ahogy Einstein relativitás elmélete is az. Az evolúcióelmélet hasonlóképpen levezetett de nem matematikai képlet. Én pusztán csak erre szerettem rávilágítani. Mindenesetre a történelmi emlékek hiányát én kb. 3000 évnek tudtam, hiszen így olvastam több cikkben is. Nem ismerem a cikkek íróit, ezért a hitelességüket sem tudom igazolni. Mindenesetre elgondolkodtató. Vannak érdekes leleteink például azok a kristálykoponyák (2db) amik a ma élő emberi koponyákhoz hasonlatosak. Mi a helyzet azokkal? Még nem hallottam róla, hogy a kormeghatározás ekkorát tévedett volna, hogy egy hamisítványt bevegyenek történelmi leletként. Ha viszont valóban több ezer éves - Hogyan hozták létre az akkori emberek? Honnan tudták, hogy milyen lesz több ezer év múlva az ember koponyája? Nem fricskázni szeretnélek, de nagyon kiváncsi lennék a véleményedre.