Epikurosz#71
Amúgy meg, gyerekek:
Minden bajom volt, amíg a bóti sz.rokat ettem, vagy kantinba jártam, de amióta megtanultam főzni (ami egyszerű, mindenki meg tud tanulni!), már jobb. Persze a nyersanyagot azért piacon, boltban veszem továbbra is.
A másik: Ismerd meg önmagad! Nosce te ipsum! Ezt még a megboldogult Szókrátész írta, persze görögül (ill. dehogy boldogult meg, kivégezték istenkáromlásért, na ennyit az ókori demokráciáról is :-).
Tehát, nem mindenkinek jó minden, szükség van testreszabott kajákra (azt divatosan most úgy mondják, hogy "custom(-tailored)"=kosztümös kaja).
Akkor elmondom nektek az én NAGY felfedezésem: Én eleddig imádtam a tejecskét. Élemedő korom hozta magával, hogy puffadtam. Persze nem tudtam, hogy a tejtől. A doki azt mondta, hogy lusta a hasnyálmirigy, még gyógyszert is adott rá, ilyen Espumisant vagy mit, stb. Nos, amióta rájöttem, hogy a tejcukor a ludas, azóta sokkal jobb, minden téren. Persze a joghurthoz, kefirhez, sajtokhoz még ragaszkodom, szerintem ezek még beleférnek, ugye?
Azt továbbra is állítom, hogy nyugaton a helyzet nem olyan rossz, csak a problémás emberek inkább szem előtt vannak. Aki a brit állapotokon sír, az tegyen egy sétát valamely közép-afrikai nagyvárosban.