Komolytalan#35
Bio azt jelenti, hogy fizikai és biológiai, nem pedig vegyi úton védekeznek a kártevők ellen. Tehát permeteznek, csak pl nem DDTvel, hanem csalánfőzettel, meg hasonlókkal (biológiai eredetű cuccokkal). Kapálnak (traktorral), nem gyomirtóznak. Vakond ellen nem vakodmérget szórnak szét, hanem 100 nm-enként ültetnek 1 bokor ricinust. Lisztharmat ellen meg úgy védekeznek, hogy nem kötözik össze a leveleket csomóba, hanem hagyják hogy járjön közte a levegő (lisztharmat nedvességet kedveli asszem), meg ritkábbra metszenek (ami valszínűleg kevesebb, de sokkal szebb termést eredményez). Nem műtrágyát használnak hanem szervest, és a kulturnövények fel nem használt részeiből (pl. krumpli, répa levél) készült komposztot. Egyátalán nem annyira drága az eljárás, mint ahogy egyesek gondolják, 2x annyiba se kerül jelenleg, mint a vegyszeres, vagy akár GM műanyag fosok. Kiskerten bárki kipróbálhatja, teljesen jól meg lehet lenni vegyszerek nélkül is. Egyszerűen arról van szó, hogy ha a növényi élelmiszerek árát is úgy emelnék, mint ahogy mondjuk a benzinét, akkor simán lehetne Magyarország is teljesen bio övezet. De nem emelik, inkább nyomják észnélkül a gén manipulációt, az jobb üzlet.