![](\"http://madridista.hu/kepek/puskas_kezdooldal.gif\")
-
#260
A következő üzenetem azoknak szól, akik szerint csak egy ment el a sok közül:
Egy sikeres és példaértékű személyiséggel megáldott embert veszítettünk el, a mai gyűlölködő világ egyik utolsó önzetlen, segítőkész és barátságos magyarját. Pályafutása és személyisége példakép lehet minden fiatal számára, akik sikeres karrier mellet szeretnének híresek, ismertek és elismertek lenni. Nem a rászorulók megsegítésére tette fel életét, így néhányakban itt felvetődött a kérdés, hogy mitől is olyan nagy veszteség Ő?
Országunk legismertebb alakja, aki megmutatta Európának merre van Magyarország, és az 1950-60-as években a nemzetek közötti presztízsharcban fel tudta emelni országunkat a nagyok közé. Gondoljunk arra hogy a németek milyen módon próbáltak érvényesülni (szteroidok, embertelen módszerek), annak érdekében, hogy elsők legyenek a sport legfontosabb területein.
Akkoriban a sport jelentősebb mértékben ráhatással volt egy ember önbecsülésére, hangulatára, nem volt ennyire üzleties, és sokkal többről szólt egy válogatott meccs. Talán a berni döntőben vesztettük el végleg jókedvünket, optimizmusunkat, és ezért vagyunk most mi magyarok olyan, amilyenek. Félünk a nagy megmérettetésektől és el is bukunk ha már eljutunk odáig. Az Aranycsapat sikereit nézve a legtöbb magyar polgár végre joggal lehetett büszke magyarságára. Ne mondja nekem senki, hogy nem büszke akkor, ha egy sportágban világ-, vagy olimpiai bajnok Magyarország, jelen esetben pedig ha egy magyar embert kisgyerekek milliói választják példaképüknek. Megszépíti a szürke hétköznapokat, hírnevet szerez az országnak. Mindezt "csak" a sport közvetítésével. Hiszen háborúzni már ügye csak nem fogunk ezért a célért
.
Különböző módon élhetjük meg halálát, van aki úgyvan vele: nem ismertem, "emelem kalapom" és továbbmegy.
Személy szerint azért érint rosszul a halála, mert tipikusan olyan emberről beszélünk, akivel kapcsolatban nem is mertünk arra gondolni: egyszer ő is eltávozik. Végtelenül szimpatikus ember volt, még ha nem is ismertem. Fehér Miklóst sem ismertem, halála mégis megdöbbentett, elszomorított és kb két négyzetméternyi területet ő foglal el a falamon. Nem képmutatásból. Akibe szorult egy csöpp érzelem, emberség, az valahogy így érez és nem Afrikával példálózik.
Én azt mondom nézzük át sikereit, gondolkozzunk rajta hogy mennyi örömet szerzett a magyar népnek, vizsgáljuk mint embert, mint magánszemélyt, személyiséget. Aztán rájöhetünk: tényleg egy legenda távozott.