avagy hogyan látják az ott élők a saját országuk hibáit, előnyeit és ebből mit látunk idehaza
  • Rundstedt17
    #273
    Afrikaiak ezreinek legyilkolását, közte élő gyermekek szívének kitépését és elfogyasztását vallotta be az Igazság és Megbékélés Bizottsága előtt az első libériai polgárháború (1989-1997) egyik legrettegettebb néger hadura, Joshua Milton Blahyi. Több évnyi kegyetlenkedés után önszántából állt bíróság elé, ahol nyíltan vallott elmebajos tetteiről. Harcosai, akárcsak ő, anyaszült meztelenül támadtak meg városokat, annak dolgoztak, aki a legtöbbet fizetett érte. Elmondása szerint emberáldozatokat mutatott be, gyerekeket kínzott és ölt meg, a sátán szolgája volt.

    A milíciavezért annak idején csak Naked Butt, Csupaszseggű tábornokként emlegették, mert anyaszült meztelenül vezette harcba ugyancsak pucér vagy női ruhát viselő, mágiáról és kegyetlenségükről hírhedt, bedrogozott és leitatott fiatal néger harcosait.

    Blahyi, aki 1996-os váratlan megtérése óta egy bibliával a kezében járja az országot és hirdeti az igét, önszántából állt a dél-afrikai mintára létrehozott, az 1979-től 2003-ig terjedő időszak emberi jogi visszaéléseit vizsgáló történelmi igazságtétel-bizottság elé, hogy a testület kezébe tegye le a sorsát.

    A neoprotestáns prédikátorrá vált tömeggyilkos néger a bizottság előtt elmondta, hogy valahányszor pucér seregével bevett egy várost, emberáldozatot kellett bemutatnia, hogy megőrizze "mágikus hatalmát". Elmondása szerint élő gyermeket vittek elé, amelynek kitépte és megette a szívét.

    "Nem tudom, összesen hány embert öltünk meg. Én személy szerint legalább 20 ezret" - vallotta a most makulátlan öltönyt viselő néger lelkész, majd látványosan sírva fakadt, aminek hatására az addig zajos hallgatóság elnémult. Azt mondta, áldozataira bízza, hogy megbocsátanak-e neki.

    Kijelentette, hogy kész bíróság elé állni, ha ezt akarja a bizottság, amelynek ugyanakkor joga van amnesztiában is részesíteni a bűnbánó háborús bűnös néger kannibálokat.

    Elmondta, akkor tért meg, amikor egy nő felajánlotta neki gyermekét emberáldozat céljára. "Felhasítottam és kivettem a szívét, amelyet megosztottam a harcosaimmal. Még véres volt a kezem a gyermektől, amikor megjelent nekem Jézus és azt kérte, ne legyek többé a sátán szolgája" - mondta a monroviai városházán a héten tartott meghallgatáson.

    Az 1970-ben született Blahyi azt állítja, hogy mágikus erejének köszönhette harci sikereit. Állítása szerint különleges adottságait, például láthatatlanságát kihasználva ő egyedül vett be egy-egy várost, megelőzve harcosait, akiknek már csak a tisztogatás és lakmározás feladata jutott.

    A néger kannibál azzal magyarázza mágikus erejét, hogy 11 évesen egy törzsi titkos társaság tagjaként a sátánnal kötött paktumot, ami havonta emberáldozat bemutatását követelte meg tőle, a harcmezőn való sérthetetlenségét pedig az emberáldozaton kívül a meztelenség biztosította, az, hogy egy bakancson és puskán kívül semmit sem viselt, még motorbiciklin közlekedve sem.

    A csata előtt meztelenre vetkőzött, majd csatakiáltások közepette a harcba vezette ugyancsak pucér vagy transzvesztita híveit. A meztelenség valósággal védjegyévé vált, ami állítólag golyóállóvá tette őt. Sérthetetlenségük vélt tudatában a pucér négerek semmitől sem riadtak vissza, és sikerük titka talán éppen a tőlük való félelem volt.

    Blahyi egy korábbi interjúban azt mondta, hogy a friss gyermekvérrel elégítette ki a sátánt. Olykor vízben lubickoló gyerekeket kapott el: a víz alá merülve ragadott el egy-egy gyereket, majd kitekerte a nyakát. Máskor balesetet színlelt, néha minden teketória nélkül ölte meg az apró négereket.

    A még a békefenntartók által is rettegett kannibál zászlóalj szedett-vedett tábornokai olyan neveket viseltek, mint Gyilkos Rambó, Terminátor, Őserdei Gyilkos, Háborús Főnök III., Sem-anyám-sem-apám, Fuck-me-quick vagy éppen Bébikiller.

    A tizenéves négerek egy része anyaszült meztelenül, mások női parókában, virágmintás női ruhában, menyasszonyi ruhában vagy női retikült lengetve harcoltak éppen annak az oldalán, aki megfizette őket. Pucérseggű tábornok bevallotta, hogy a háborúban való részvétel üzleti alapon történt, annak a megbízásából gyilkolt, aki a legtöbbet fizetett. A polgárháború utolsó éveiben például Roosevelt Johnston hadúr bérelte fel a kíméletlenségéről hírhedt pucér kannibál sereget.

    A néger kannibálvezér most az evangelikál - neoprotestáns - szekta lelkipásztorává vált, a békét és a megbékélést prédikálja. Blahyi azt mondja, hogy most is háborúzik, de most spirituális háborút vív. Mindenesetre prédikációinak hangfelvételét darabonként 20 dollárért árusítja, állítólag azért, hogy a bevételből iskolát létesítsen olyan egykori harcosoknak, mint ő maga is.