• Bagó Péter
    #1445
    Nem varrok semmit sehová, Te vagy az, aki megállás nélkül kötni akarja a felelősséget - általában a Stormregion nyakába. Ezen gondolatmenet szerint, ha az RfB bukás, akkor magával kellett volna rántani a Deep Silvert - egészen a csődig. Sőt, a CDV is be kellett volna hogy krepáljon közvetlenül a Phase 2 megjelenése után...

    Szóval ahogy az a délutáni diskurzusunkból számomra kiderült, Te szentül meg vagy győződve róla, hogy a Stormregion dolgozói átok nagy gazemberek, hozzá nem értő káderek és szerencsétlen semmirekellők voltak, és ebből kifolyólag minden cselekedet és tett a pokol mélyére való kárhoztatásra jogosít; kiegészítve mindezt olyan belső információkkal, melyeket Te jól értesültnek aposztrofálsz, és próbálod úgy beállítani hogy a fenti következtetés süljön ki belőle - addig számomra hiteltelen maradsz (hogy csak egyetlen konkrét példával éljek: a Most Wanted szerette volna ha beleolvadhat a Stormregionbe, és nem fordítva...). Az a szerencséd, hogy virágozhat minden virág, Tibor...