Informatika és tudomány


(szabály az első hozzászólásban)
  • Csibusz
    #1061
    Sétálok az utakon és a köveket rugdosom,
    fel-fel nézek az égre, és a madarakat hallgatom.
    Bár nem tudom minek, hiszen ugysem értem őket,
    nem is baj,legalább közben csodálhatom a felhőket.
    Csak nézem őket...csak nézem, és elképedve látom,
    hogy két bodros bárányfelhőből megrajzolódik az álmom.
    Egy fiú és egy leány egymást átkarolván szorosan,
    összebújva, élvezik a naplemente forró sugarait boldogan.
    Már a nap is lement,és lehűlt a levegő,
    a vágytól mégis melegük van, így egy kabát lett a heverő.
    Egymást cirógatva, és átkarolva csak arra gondolnak,
    hogy életük végéig, az utolsó percig eggyütt maradnak.
    És mikor majd ütött az óra,ugyanígy átkarolva,
    repülnek át egy szebb, egy jobb, egy másik világba.
    Ott is összebújva,csak egy dolgot fognak tenni,
    Csak éppen már a soha le nem nyugvó napot fogják nézni.
    Ott már nem bántja őket senki, ott már senki nem áll közéjük,
    Ott már bodlogan élhetik,idáig nem boldog életük.