• Matthew Prosac
    #167
    A Valencia valósággal lefocizta a pályáról a Real Madridot

    A Real Madrid játékosai azzal a tudattal léptek pályára a Valencia otthonában a spanyol bajnokság 35. fordulójában, hogy ha nem nyernek, ziccerbe hozzák a Barcelonát. A listavezető katalánok ugyanis ebben az esetben a Villarreal vasárnapi legyőzésével már behozhatatlan előnyre tesznek szert a Reallal szemben, és bajnokok lehetnek. Márpedig a helyzet jelenleg úgy áll, hogy a Barcelona holnap bajnoki címet ünnepelhet, ha nyer, miután a Real Madrid simán vereséget szenvedett a Valencia otthonában.



    Juande Ramos csapata azonban ezen a szombat estén korántsem úgy játszott, ahogy az egy bajnoki címre esélyes együttestől elvárható lenne, Raúlék szinte alig jelentettek veszélyt a hazaiak kapujára, míg a Valencia tetszetős – és eredményes – akciókat vezetett.

    A fővárosiakon még nagyon látszódott, hogy a múlt héten súlyos pofonba szaladtak bele: Raúlék nem tudták túltenni magukat az ősi rivális és a bajnoki cím ünneplésére váró Barcelonától elszenvedett 6–2-es katasztrofális vereségen.

    A 29. percben megérdemelten meg is szerezte a vezetést hazai alakulat: a Real Madrid-nevelés Mata egy, a tizenhatoson belüli Silva, Villa összjátékot követően eltolta a labdát Cannavaro mellett, majd az ötös bal sarkáról a menteni igyekvő Iker Casillas lába alatt a hálóba lőtt.

    Alig három perc múlva már kettő volt a hazaiak előnye: David Silva ez alkalommal nem előszítőként jeleskedett, hiszen a vele szemben hátráló Cannavaro totyogását megunva 15 méterről, balról lőtt – a labda a vetődő Casillas kezéről a gólvonal mögé gurult a jobb kapufa tövénél.

    A helyzet a második félidőben sem változott, a királyi gárda továbbra sem talált magára, a Valencia pedig rendkívül magabiztosan futballozott. A Real legalább már olykor eljutott a valenciai kapuig, bár Cesar kapusnak nem igazán akadt nagy feladata.

    A 68. percben aztán Baraja végleg eldöntötte a három pont sorsát: egy jobbról érkező beadást 20 méterről, ballal, kapásból bombázott a madridi kapu jobb alsó sarkába – pompás találat volt, helye lehet az idény legszebb góljai között.

    Az utolsó húsz percben már a Valencia is visszavett – de azért így is kellett Sergio Ramos bravúros közbelépése David Villával szemben, megakadályozandó a negyedik valenciai gólt –, ám a madridiak még ekkor sem veszélyeztettek jelentősen.

    A Valencia teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, a Real Madridnak ezen az estén szinte semmi sem sikerült, és ami igen, az is visszafelé sült el. Barcelonában pedig szép lassan elkezdhetnek készülődni a bajnokavatásra…

    forrás:nso