• gyozo
    #31
    Szerény véleményem szerint az emberes űrutazás a jelenlegi helyzetben a szakadék szélén egyensúlyozik, arra várva, hogy végre valaki megadja az utolsó lökést.
    Meglátásom szerint az egyetlen dolog, amitől még a harmincas éveit taposó átlag állampolgár még egy kicsit csorgathatja majd a nyálát a monitor képernyőjére tapadva élete folyamán, az a magánszektor által finanszírozott űrrepülés.
    Csak itt van egy nagy HA. Ugyanis addig logikus, hogy piacgazdaságben élünk, nagyhal bekapja kishalat, aki versenyképes az nyer, stb,stb, de ez egy olyan szektor ami azért minden ország nemzetvédelmi felségterülete. Olvashattunk itt már cikket és gyanítom fogunk is arról, hogy hogyan lehetetlenítette el a bürokrácia a Vigin-t.
    A kormányok által fininszírozott űrkutatás szerintem több okból is halott és nem is fog feltámadni.
    1. Nincsenek célok. Legyünk őszinték. Mi a NASA? Sok 20-30 éves csodabogár, aki örül mint majom a micsodájának, ha benn ülhet egy kis irodába és reszelgetheti a nem tudni mijét, meg álomképeket szövögethet a marsutazásról. Túl sok mindent finanszíroz és keveset mutat fel.
    2. Nincs mivel. Nincs mivel és még azt sem döntötték el mi is legyen, de az már lehet tudni, hogy drága és kár összerakni, meg miért is?
    3. Nincs pénz. Nincs pénz másra sem, nem hogy erre. Amerika hiába rázza a rongyot, a gazdasága stagnál. Ha nem tud valakit bombázni, akkor az egyetlen húzóágazata, a hadiipara nélkül Amerika egy rakás munkanélküli hazája, hiába dédelgetik fejükben a bátor bevándorlóról alkotott képet, aki a szabadság hazájában lehozza a csillagot is az égről. Ez elmúlt, fel kell ébredni, ennek vége.

    Az űrállomást is összerakták. Akkora lett, mint egy focipálya és mire használják? Kutatnak, beindult talán az a nagy gyártás gyógyszerfronton, amit terveztek? Frászt. Ott ülnek benne, mert ne álljon hiába, meg talán jó "mentőhajónak", ha már az űrkompot sem képesek normálisan fellőni.

    Ki kellene tűzni célokat. Mit akarunk? Szerintem el kellene mennünk a legközelebbi lakható bolyóra. Mi kell hozzá? Űrhajó. Össze tudjuk rakni? Elméletben igen, de gyakorlatban nem, mert éppen 112 féle kutatás zajlik abban a témában, hogy hogyan lehetne megmérni, hogy az ősrobbanásnál most a "trutyi" fehér színű lehett, vagy fekete. Meg sötétanyagot keresgélünk, meg gyorsítókat építünk, hogy az elméleti fizikusok elmondhassák, a fenébe, tévedtünk.

    Kicsit nézzünk vissza!
    Manhattan terv: Elhatározták, hogy építenek atombombát. Csinált már ilyet előtte bárki? Nem. Csak elméletben létezett és abban sem voltak biztosak, hogy működik, de elköltöttek rá dollármilliárdokat.

    Holdraszállás: Kennedy azt mondta leszállunk, és leszálltak. Még sajtból is lehett volna a Hold, akkor is megoldják.

    Én megoldanám a problémát. Az összes NASA kutatót egybegyűjteni egy szobába. Nem kell hosszú beszéd. Addig nem megyünk haza, amíg nem találjuk ki, hogy jutunk el a legközelebbi lakható bolygóra. Bármit felhasználhatnak amit a Föld nevű égitesten találnak, vagy elő tudnak állítani, költség nem számít.