![](\"http://images.netbag.hu/20080507/15133857242.jpg\")
HASZNÁLD A SPOILER TAG -et, vagy megjelölést! Más is szeretné megnézni a filmet, anélkül, hogy tisztába legyen előre minden jelenettel, köszi! |
-
Harry Seldon #1094 The Dark Knight
Nehéz lesz ezek után olyan filmeket készíteni ebben a műfajban, amelyek felérnek Nolan legújabb, fantasztikus alkotásával, a The Dark Knight-al. Azt hiszem, ezt hívják mérföldkőnek. Olyan mementónak, melynek lehetséges párja mind múltban mind jövőben meglehetősen messze esik, jelenünkben pedig valósággal és valóban páratlan.
A The Dark Knight nem egyszerűen egy Batman-film. Sőt, megkockáztatom, hogy ami a Batman Begins-el kezdetét vette, az végül is a karakter és az egész univerzum újraértelmezése. Nolan több évtizednyi Batman-mítoszt dob ki az ablakon, hogy aztán egy teljesen újragondolt, sokkal életszerűbb, a maga teljességében komolyabb denevér figura repüljön vissza hozzánk.
A Begins tényleg csak az első lépés volt, a The Dark Knight pedig valóságos evolúciós lépés – minden szempontból. Ez a film nem képregény-film, semmi köze azokhoz. Lehetséges, hogy műfaji jellegzetességeinek néhány eleme miatt sokan ugyanoda sorolják, ahová az X-Man-, Pókember-, Hulk-filmeket, ám a Begins és a The Dark Knight csak annyira hagyott magán comics anyajegyeket, amennyire az egykori tinédzser arcvonásainak halovány nyomai fedezhetőek fel egy huszonéves fiatalember fizimiskáján.
Ez már egy teljesen más műfaj, teljesen más dimenzió. Ha pontosabban meg kellene határozni, bizony, bajban lennék, de azért tiszta szívvel aggatnám az alkotásra a dráma, illetve (és inkább? Fene sem tudja!) az akciófilm jelzőket, bár azért némi lelkiismeret-furdalás mégis feltámad bennem, hiszen sajnos jelen pillanatban a közönségfilmek meglehetősen silány piacán nehezen találok a The Dark Knight méltó mozifilmet.
Ebben rejlik zsenialitása – A film egyedülállósága éppen olyan, mint amikor a Mátrix után nem tudtunk mihez kezdeni a gondolatainkkal és akárhogy próbáltuk, nem tudtuk elhelyezni egy sablonban, halmazban.
Nolan mesterien felépített, elképesztően komplex, ugyanakkor felejthetetlenül szórakoztató művet tett le a The Dark Knight-al az asztalra. A nyári mozislágerek mellett megjelenő denevéralak súlyos árnyékot vett Hollywoodi kollégáira, elszívja előlük a fényt, imígy hulla sápadttá teszi őket.
A cselekmény szinte hihetetlen összetettsége csupán egy alkotóeleme ennek a fejbekólintó erejű koktélnak, hiszen zseniális mixerünk döbbenetes, ráadásul több, egymással párhuzamosan épülő-pusztuló karakterábrázolással, patikusi érzékenységgel tálalt speciális trükkökkel, drámai hatékonysággal funkcionáló fényképezéssel tölti meg poharunkat – amit mi az utolsó cseppig ki fogunk inni.
A történet maga meglehetősen nyomasztó – szinte már az első képkockától kezdve. Nolan egyetlen percnyi lazítást sem enged a szájtátva bámuló nézőnek, akire a percek-események múltával egyre súlyosabban nehezedik rá a sztori drámaisága, az, ahogyan hőseink egyre inkább elvesznek, fuldokolnak, lubickolnak (ki-ki beállítottságának megfelelően) az erkölcsiség mindenütt felbukkanó örvényeiben.
A karakterek terén talán nem meglepő módon Joker egészen döbbenetes megtestesülését, életre kelését emelném ki. Ehhez a Jokerhez képest Tim Burton bohóca valóban csak egy gagyi bohóc. Intellektusában, félelmek nélküli őrületében – őrült, ki félelmek nélkül él? -, eszeveszett, ugyanakkor zseniális találékonyságában, ördögi ravaszságában manifesztálódik a filmtörténet egyik leghihetőbb és legijesztőbb, ugyanakkor perverz módon legszimpatikusabb gonosztevője, negatív hőse.
Heath Ledger alakítása egyszerűen letaglózó. Az ember sok mindenre számít a filmre várva, a híreket, kritikákat olvasgatva. Aztán a film közben azon kapja magát, hogy erre aztán tényleg nem számított. Ledger mintha eggyé vált volna Jokerrel - vagy Joker kapta el Ledger grabancát? - ez mondhatni, megkülönbözhetetlen, megállapítatlan. A színész a színészet legfelemelőbb és manapság egyre ritkában látható katarzisát adja a nézőnek: Szó szerint eggyé válik a szerepével, megformálandó karakterével.
Talán túlságosan is? Itt ugyanis már nem Christian Bale a főszereplő, nem is hoz klasszikus formát, hiszen maga a forgatókönyv sem engedi meg ezt. Batman csak sodródik az árral és megpróbál valahogy életben maradni. Joker mellett statiszta szerepre kárhoztatott, de ebben a műben ez így van jól.
Harvey Dent szinr elépésével szintén tovább halványul Batman-Bruce Wayne jelentősége. A karakter rombolás, az őrülethez a poklon át vezető utat bejáró férfi története önmagában is iszonyatos erővel hathat a nézőre és Aaron Eckhart élete legjobbját hozza ezzel az elképesztő karakterrel.
Ez az a film, amit csak a töményen zseniális jelzővel lehet illetni. Ez az a munka, ahol egyszerre több zseniális, egyedülálló teljesítmény adja meg az alkotás végső géniuszát, hiszen mind a történet – minden eddigi Batman filmnél komplexebb, sátánibb, kiszámíthatatlanabb -, mind a szereplők, mind a technikai jellemzők olyan kikezdhetetlen egészet adnak, amelybe nem hogy nem lehet belekötni, de követni is nehéz lesz az elkövetkezendő néhány évben.
Nolan rendezői státuszában pedig sziporkázik. A trükkök egyáltalán nem nyomják rá bélyegüket az alkotásra, szinte diszkréten, alig észrevehetően, mindig tökéletesen funkcionálva járulnak hozzá a végső Egészhez. Ez pedig rendkívül fontos a mai, CGI-al pofátlan módon agyoncsapott filmek korszakában.
A Dark Knight tehát tökéletes alkotás lett, én semmi kivetni valót nem találtam benne. Annál több egyedülálló tulajdonságot, a szórakoztató filmművészet olyan, hagyományteremtő igényességét, maximalizmusát, melyhez bizony rendkívül nehéz lesz felnőnie a mai filmes generációnak. Nolan és stábja egyedül maradt a csatatéren: Ők győztek.
Egy hibája azért mégis csak volt a filmnek: Az a két és fél óra iszonyatosan gyorsan elrepült...
(kicsit részletesebb kritika később, most még emésztem...)