Epikurosz#77
Kínában még a feudalizmus sem volt rendes, "ázsiai feudalizmus" a neve, ha jól emlékszem. De, talán ezen van a lényeg? Nálunk mi van? Kapitalizmus, demokrácia, demokratúra, demokrácioid rendszer stb.?
Tajvan sorsa valszeg az lesz, mint Hong Kongé: egy Kína, két rendszer, három terület. Én 25 évet adok az önálló Tajvannak. Nem lesz erőszak, a tajvani politikai struktrúra fog úgy átalakulni, hogy ők maguk fognak kiegyezni az anyaországgal. Az USA esetleg politikai garanciákat ad Tajvannak. Mondanom sem kell, hogy mindezzel Kína mégjobban megerősödik.
USA egyet tehet: próbálja ellensúlyként megerősíteni Indiát, esetleg Japánt is. Ennek már most is vannak jelei. Aggódni nem kell, a 9/11-es események kapcsán azért jól látszott, hogy Kína más, mint az arab világ.
A témára visszatérve, én az űrhajózás terén nagy jövőt jósolok a kínaiaknak.
Nem kell mást tenniük, mint azt az évezredes/évszázados alaposságot, (kézügyességet, pedantériát, aprólékosságot), amellyel selyemhernyót tenyésztenek, majd selymet gyártanak, porcelánvázákat festenek, miniatűr festményeket alkotnak, áttegyék az űrtechnológiába is.
Az ameriaiaknak gondot okoz pár tízezer hővédő kerámiacsempe?
Majd csinálnak a kínaiak hővédőpajzsot millió kis kerámialapocskából, és tuttira mindegyik jól fog szuperálni. :-)