Epikurosz#227
No, csak, hogy romboljam egy kicsit az egódat.
"1. Izrael a saját államiságát szeretné megteremteni"
A nagy lófaszt. Izrael államiságát megteremtette az ENSZ 1948-ban, ezt már csak konszolidálni kellett, főleg a külső ellenségekkel szemben (4 háború + a mostani)
"2. Az USA az állama ellen irányuló (terrorista) fenyegetéseket szeretné megtörni"
Igen.
"(3. Mindketten térségük legerősebb államai, így nem sokáig tűrik a velük szembeni agressziót.)"
Eddig okés.
"a közel-keleten Izrael az egyetlen nem muzulmán állam és állandó támogatásra szorul."
Ez tény.
"ha teszem azt hirtelen Iránt támogatná, és lesöpörnék Izraelt a térképről, onnantól Iránnak lehet, hogy nem lenne szüksége a támogatására, szal vége is lenne a szövetségnek."
Mi ez a baromság? Az USA nem fogja hirtelen a fundi Iránt támogatni, mint tette Pahlavi sah Iránjával. Most akkor csapongunk, mint a fantaszta?
"Ha továbblépünk hamar meglátjuk, hogy Izrael állam létét leghevesebben Irán ellenzi. (Illetve el sem ismeri a létét.) Az a nagyrészt síita Irán, amelyik a síita vezetésű Szírián keresztül támogatja a síita Hezbollahot, hogy Libanonból támadhassa Izraelt."
Közhelyek ismétlése, mindenki által ismert dolgok ezek.
"Szerintem ebből a következő jön le: A muzulmán államok közül Irán törekszik leginkább valamifajta vezető, régiós hatalmi szerepre. Ez a síita féle iszlám megközelítés gerjeszti, amiben nagyobb szerepet játszanak a jelen főpapjai és az általuk képviselt politika, mint például a szunnitáknál."
Hű, de okos gyerek vagy te. Levonod a következtetést, mint a vak is nem látná ezeket az, ismétlem Híradó-színtű tényeket.
"Az olaj az egészbe onnan játszik be, hogy a térség nagyon erős benne. Ugyanakkor például az USA teszi az épp egyik legtöbbet azért, hogy az olaj elveszítse meghatározó szerepét és leváltódjon bioüzemanyaggal vagy akár atomenergiával."
Öcsém, facsiga, hogy te milyen okos vagy. Látod, mi erre nem is gondoltunk.
"Egyébként, megnéznék egy sejtprogramot, amit úgy programoznának le (mondjuk az időszámítástól kezdve), hogy az egyes nagy vallásokhoz a hozzájuk tartozó attribútumokkal (népesség, terület, agresszió, technikai fejlődés, szaporodás) az egész Földre vonatkoztatva, hogy mit hozna ki, hogyan alakul a világ..."
Megnéznéd, aha. Ha valaki készen megcsinálná, és a segged alá tenné.