#100
Abban igazad van, hogy azzal, hogy ott vannak az amerikai csapatok, azzal szembe kerülnek iraki ellenállókkal is, nem csak terroristákkal, ráadásul az arab-keresztény szembenállást meglovagoló főpapoknak köszönhetően egy ilyen szembekerülés nagyon könnyen megtörténik és kiszélesedik. Viszont alapvetően nem ellenük vannak ott az amerikaiak, és várhatóan a kivonulásuk jelentősen enyhíteni fogja a feszültségeket. (illetve nem feltétlenül, mert lehet, hogy fokozódni fog az ottani helyzet, igazából ez az ott lévő államok hozzáálláson fog múlni és a kivonulás mikéntjén) Ha mindez úgy történik meg, hogy a valódi terrorizmus lényegében felszámolásra került már addigra (egyrészt megsemisítéssel, másrészt a terroristák mögött álló országokkal való alkukkal) és a továbbiakról pedig az érintett arab államok lemondanak (az alkukban foglaltak szerint), akkor talán az USA is elmondhatja majd, hogy sikeres volt a megszállásuk, mert a terrorizmust felszámolták. És ha ez volt a cél, akkor az egész akció végső soron sikeres lehet talán. Mindez úgy, hogy a közben a közel keleti helyzetnek is köszönhetően felvert olajárak miatt megindult egy fellépés a globális felmelegdéssel szemben, előtérbe kerültek az alternatív üzemanyagok, illetve a magas olajáraknak és az új üzemanyagok előtérbe kerülésének köszönhetően az arab államok elkezdtek olyan beruházásokat eszközölni, amelyek már túlmutatnak az olajiparon. Ha még ehhez jönnek olyan gazdasági ösztönzők, mint ahogy pl. Irán beléphetne a világkereskedelmi szervezetbe, akkor talán elindulna a közel-keleten egy olyan gazdasági fellendülés, amiben az egyének idővel már megtalálnák a számításaikat és nem dobálnák el az életüket mondvacsinált vallási alapokon. És akkor az már talán a gyökereiben irtaná a terrorizmust. Persze mindez nem hónapok kérdése, hanem legalábbis évtizedeké és jó eséllyel emberöltő kell ahhoz, hogy a változás teljes lehessen, hogy a majd akkor felnőtt generáció már abban nőjön fel, hogy ez nincs.
Persze kérdés, hogy hogyan állna mindehhez az arab világ, és elsősorban Irán, Szíria és Libanon.