A telekinézis(tárgyak mozgatása)
  • Anaid
    #692
    Ja, bocs ha nektek nem tűnt fel dolgok között összefüggés. Valszeg én is abba a hibába estem, mint ti szoktatok, hogy ha én "tudni vélem" nem kell leírnom, mert másnak is egyértelmű...Majd igyekszem minden logikai lépést szépen sorban leírni.
    Ki mondta, hogy nem értem? Eddig arról ment a vita, hogy bizonyíték, nem arról, mit értek és mit nem. Inkább csak az a gáz, hogy olyan területen értek dolgokat, amely területen viszont te nem vagy annyira járatos (saját bevallásod szerint). Elbeszélünk iker-ókor egymás mellett. Azért azt be illene ismerned, hogy belevitatkoztál olyan területen is a dolgokba, amely területről még annyit sem tudsz mint én. Építészmérnökként pl. azt írtad nem sokat tudsz az ber szervezetének műkszijéről, de lazán lekezeltél. Én sem tudok sokmindent róla, se többet mint egy átlagember, sőt mint szeretnék, de te még annyit sem, mint én. Hát szarul esett ahogy beszéltél velem. Te nem akadnál ki, ha én kezdenélek el leszólni építés terén, hogy nem tudsz semmit, meg nem érted? Ez nem mártírkodás. Ez volt. (Ha nem emlékszel rá olvasd vissza)Örülök, hogy kicsit enyhült a helyzet.
    Nekem pedig továbbra is az a véleményem, hogy a tárgyak megmozdulhatnak, mozoghatnak "láthatatlan" erő hatására, úgymond maguktól (amelyet nemtom miért emberek képességének tulajdonítanak).
    Fizikailag nem lehet? Dehogyisnem. Csak a repzajokat motorok hajtják. Szerinted lehetetlen, hogy a "természetben" ilyen erő keletkezzen? Az már más kérdés, hogy egy ember szervezetére vajh milyen hatása lenne kellene-e ez nekünk? Sztem nem.