A telekinézis(tárgyak mozgatása)
-
#662
Nem, ez nem így működik.
Ez alapvetően úgy van, hogy mi emberek azért sikerült emberré válnunk, mert gondolkodásunk alapja, hogy mindennek okot keresünk. Egy apró hiba van: hogy MINDENÁRON. Akkor is, ha nem igaz.
Először semmit nem tudtunk, csak feltételezéseink voltak. Aztán néhány dolog okát megfejtettük, sokét nem. De azoknak is találtunk magyarázatot. Így alakultak ki a természeti vallások. Aztán ez hagyománnyá lett, és jópofa sztorikat költöttek hozzá, így lett politeizmus. Aztán a zsidók (az egyiptomiaktól tanulva) rájöttek, hogy a hitet kihasználva hogyan lehet hatalmat szerezni az emberek fölött.
A vallás még ma is itt tart. Hagyománnyá lett.
Eközben természetesen tovább vizsgáltuk a világ működését. És egyre több régi, hagyományos magyarázatról derült ki, hogy nem állja meg a helyét. Gyakorlatilag az a helyzet, hogy amiről már biztosan tudjuk, hogy hogyan működik, ahhoz már nem kell mese, hogy okot tegyünk mögé.
Aztán persze az új, "biztos" magyarázatokról is derült ki, hogy pontatlan, vagy esetleg téves, de ez nem jelenti azt, hogy vissza kéne térni a mesékhez.
És ahogy egyre több mindent tudunk, annál kisebb tere van a meséknek.
Nem, a vallás és a tudomány soha nem váltakozott egymással. A tudomány egyre nagyobb teret nyer, míg a vallás a tudomány hézagaiba szivárog.
Amint _mindent_ tudni fogunk a világ működéséről (ez valószínűleg soha nem jön el), értelmét veszti a hit.
És még egy dolog:
A hit nem erény, nem tulajdonság, nem egy olyan dolog, amire egyáltalán büszkének lehet lenni.
A hit annyit tesz: megalapozatlan állításokat fogadni el igaznak, csak hogy az ösztönös ok-keresésünket kielégítsük.