#75
Valaha az emberi nem csúcsteljesítményét egy fáraó, egy király élete testesítette meg. Istenként tisztelték, mert legalább ő élvezhette a maximális szabadságot, amit ember elérhet, az az emberi faj összes erejét egy akaratban egyesíthette. Aztán a keresztények elkövették az első rabszolgalázadást. Mindenkinek akartak mindent, ám mivel ostobák éppenséggel enm voltak ennek lehetőségét kitolták egy másik világba. Így vált aztán bűnné ennek a korlátlan hatalomnak a birtoklása ebben a világban. (Érdekes, hogy Krisztus még nem volt forradalmár- 'add meg a császának, ami császáré', ő kizárólag egy utat vázolt fel, ami által azok is megélhetik az emberi erők realitását nem csupán, mint szemlélők, akiknek életükben erre nem lenne esélyük. Ez nem volt akkora újdolság.
A görög filozófusok több száz évvel előtte mutattak már utakat az embereknek, ám azzal a különbséggel, hogy ott a tudásban van megragadva az emberi hatalom.) De miért akkor a kereszténység sikere? Mert az első vallás, aminek túlvilágképe nem tükrözte az evilágot. Egy egyiptomi munkás a túlvilágon is munkás marad, a társadalmi, morális stb. rendjük nem függ a világoktól, az istenektől függenek egyedül, és azok pedig istenek minden világban. A keresztények istene ilyen szempontból egy meghasonlott lény, ugyanis egy olyan világot teremt, amiben nem úr. Krisztust, mint isteni megjelenést elítéli egy római helytartó. Szembekerül egymással a világi, és az isteni hatalom. Az isteni hatalomnak el kell pusztítania ezt a világot, ha minden világban úr akar lenni, ezért van szüksége a keresztényeknek a végítéletre. A társadalom tagjainak pedig választaniuk kell teológia és politika között. Ezért, és nem másért üldözik a keresztényeket rómában. És ezért ítélik halálra Krisztust is, hiszen hiába ismeri el a császár földi hatalmát, ha eddig a császárnak hatalma volt minden világok felett. Hogy Krisztus csak a túlvilágon lázad, az attól még lázadás a római rend ellen, hiszen az kiterjedt rend a túlvilágra is. Az hogy később a király, a császár Isten helytartójává válik ideiglenesen megszünteti a lázadást. A rend helyreáll. Evilág, és túlvilág újra tükörképei egymásnak. NAgyonis világos a cél, hogy Nagy Konstantin miért teszi államvallássá a kereszténységet: a politikai, és a teológiai hatalom újraegyesítése. 'A kereszt alatt győzni fogsz' persze, hogy győz az, aki egyszerre legitimálja magát a régi, és az új rend szerint is. A középkori király már nem fáraó, nem úr két világban, de ebben a világban korlátlan úr, akit csak isten ítélhet meg, mivel ő is választotta ki. Persze a tudományos fejlődés, társadalmi változások stb. megkérdőjelezik a király evilági helyzetét, és meg ingatják. Megtörténik a második nagy rabszolgalázadás, a reformáció. Az Isten elszakad ettől a világtól, nem avatkozik be, így az emberek magukra maradnak. Emberi hatalmat immár nem legitimál semmiféle isteni erő, a király tévdhet, a király nem szent többé, és nincs több joga, mint bárki másnak. Az ember hatalma kizárólag istentől függ, és mivel ez az isten már nem ember többé (mint ami pl. a fáraó volt) ezért ember számára az emberiség hatalma nem élhető ki isteni engedély nélkül. Most válik a hatalom, és ennek kifejezése véglegesen bűnné. Egyrészt az emberi hatalom semmis isteni párjához képest, másrészt az emberi hatalom maxumának kiéléséhez isteni felhatalmazás kell ezen a földön is, ám faktuálisan nekünk egy olyan isten jutott, aki ezt megtiltotta minden emberfia számára.
A következő fontos lépcső a hit megroppanása, a túlvilág, és az éppen olyan túlvilág széleskörű tagadása. Így az ember végképp magára marad, hiszen nincs túlvilági erő, aki ugyan nem bábáskodhatna felette ebben a világban, ám minden itt megtörténtet semmivé tehetne a sajátjában. Az emberi hatalom újra trónt követel magának. Sztálin fölött nincs erő az univerzumban, ami ítélhetne, csak egy nagyobb evilági erő. Az ítélet, a törvény, az iagzság, a morál csak nyers emberi erő kérdése. Miutána a 20. század közepe felé kitombolta magát az egy embernek adható emberi hatalom, bejárta saját határait, majd megbukott. Ma még mindig ennek a traumának a hatása alatt élünk, és ezért félünk mindenféle hatalomtól. Személyes cselekvőket keresünk minden nagyobb hatalmi jelenség mögött, pedig manapság öntudatlan erők hatnak, természettörvények, maga a nyers kényszer. Arcod adunk a globalizációnak, kevés főből álló szervezeteket látunk mögé, amerikai elnököket, orosz maffiózókat, egyszóval az éjszaka fantomjait. Pedig valójában nincs mögöttük semmi ilyesmi, hanem csakis természettörvény.
De felmerül a kérdés, vajon mennyire veszélyes a jelen, ha az emberiség közel egésze fantomakkal álmodik, hiszen ha emberi erőt lát, éspedig ezt lát, akkor könnyen lázad is ellene, mivel legitimitását kizárólag emberi, azaz a többi emberből fakadó legitimitásnak látja, és ezért megváltoztathatónak is tartja. Ám a lázadás a fantom (mai társadalmi/ gazdasági... rend) ellen valójában a természet ellen irányul, olyan hatalom ellen, ami fölött egyenlőre az emberi hatalom csak részben úr. Tehát, ha a lázadás elkezdődik az eredmény egy dolog lehet csak, mégpedig katasztrófa. És ami még ennél is veszélyesebb, hogy leállását csak az a felismerés hozhatja el, hogy a lázadó rájon, hogy saját létalapja ellen lázad.
#75