• grebber
    #8632
    Ha volt már bocsi:

    A Deep Silver szerezte meg a Sacred jogokat!

    Az Ascaron csődje után úgy nézett ki a dolog, hogy nem készül több Sacred epizód. Szerencsére jött a Deep Silver.

    Jófajta Diablo klónokból sosem elég. Az Ascaron által készített Sacred 2 pedig szinte már olyan népszerűségnek örvend a hack'n'slash rajongók körében, mint a nagy előd. Éppen ezért elég elkeserítő volt a hír, hogy az Ascaron is csődbe jutott, pedig már készülgetett a Sacred 3 is.

    Szerencsére jött a megmentő, bár az Ascaron brigádjának ez már nem sokat segített. A Deep Silver viszont megszerezte a Sacred jogokat, így a sorozat folytatódhat, és folytatódni is fog. Egyelőre hivatalos bejelentés nem történt, de a Deep Silver közölte, hogy a Sacred 2 kiegészítő kiadása után elkezdődhet a komoly munka. A Sacred 3 egyelőre tervezési stádiumban van, azaz minden valószínűség szerint nem az Ascaron által elkezdett Sacred 3 valósul majd meg.

    info: Gamestar