Munkas#29
Nagyjából jó az nnp-s leírás. Pár szóval azért kiegészíteném. A szilárd zónájú repülőgép űrhajóhajtóművek technikai jellemzői sajnos még mindig ugyanott tartanak, ahol 50 éve leállították a fejlesztéseket. Gyengébbek a kémiai hajtóműveknél, viszont sokkal tovább üzemeltethetők és a tömegre vonatkoztatott fajlagos energiatermelésük is sokkal jobb. A gázfázisú hajtóművekkel már jóval biztatóbb eredmények születtek. Ezek már átlépték a kémiai hajtóművek elvi korlátait: magasabb hőmérséklet, evvel együtt nagyobb kiáramlási sebesség. Itt viszont még nem volt kizárható a nukleáris üzemanyag kis hányadának kikerülése a hajtóműből.
Aztán klasszikus megoldás még az energetikai atomreaktor és ionhajtómű kombinációja is, de az ionhajtóművekhez még egyenlőre ma sem nagyon tudnak elegendő nagyságú ionforrásokat készíteni. Ha ezen túllépünk egy ilyen hajtómű is sok nagyságrendet ráverne a napelemes energiaforrásúakra.
A különböző reakció mechanizmussal működő hajtóművek elméleti határait összevetve könnyen belátható, hogy már nincs sok tartalék a kémiai meghajtásban, a magreakciókat hasznosítva viszont még a mai technológiai szinten sem okozna nehézséget a naprendszeren belüli közlekedés, ill. egy 10 éves gyakorlati fejlesztés még azért kellene, hogy leporoljuk a múlt századi kutatások eredményeit.
Nagyságrendileg kb. úgy néz ki a dolog, hogy egységnyi tömegű üzemanyagból a maghasadással 6 nagyságrenddel több energiát szabadíthatunk fel, mint a kémiai reakciókból. Egy esetleges fúziós hajtómű még ennél is tízszer jobb lenne (persze ilyen még elméletben sem létezik), és egy anyag-antianyag reakció még a fúzióznál is százszor jobb lenne (9 nagyságrenddel lenne jobb a kémiainál), természetesen még ennek is csak az elve ismert.
De az atomrakéták már működtek, és némi fejlesztéssel könnyen maguk mögé utasítanák a hagyományos meghajtást. Csakhát egyes társadalmi szervezetek nem akarnak a fejlődésből, és a költséges projekteket a politikusok is könnyebben leállítatják.