Ötletek a megvalósításra
-
ingyenparkolo #41 Ingyen parkolási lehetőség a VI. ker. Lendvay u. 14-16 előtt, közel a Hősök teréhez! Nem kell más hozzá, csak egy trafikban kapható POLICE feliratú matrica. Kipróbáltam, működik a dolog!!! Itt van a rendőri őrezred épülete. 2006-ban újra aszfaltozták a járdát, és a munkálatok után, valahogy máshova került a megállni tilos tábla. Pár ottani autóst addig sem zavart a tábla, ahogy az a csatolt képeken is látszik, nekik is kint volt a POLICE embléma szélvédő mögött! Érdekes, hogy az útburkolati jelek (kettő is)ugyan ott maradt az aszfaltozás után is, mint ahogy az új, 2008-as képeken látható, de a tábla kb. 25 méterrel távolabbra vándorolt. Az egyik útburkolati jel meghatározza a parkolási lehetőség kezdetét, a másik, sárga vonal pedig jelzi, hogy hol nem lehet parkolni. Megjegyzem a parkoló őrök azt mondták, hogy azért nem büntetik meg az ott jegy nélkül állókat, mert az a sárga vonal magánterületet jelöl, és ott ők nem büntethetnek. Ez új értelmezése a jogszabályoknak. A tábla és az útburkolati jelek "ütik" egymást az aszfaltozás után. Lehet, hogy a megállni tilos táblát engedély nélkül helyezték át? Az egyik ott parkoló, a szélvédő mögé elhelyezett "rendőrség" feliratú matricával ellátott, CIVIL autó műszerfalán még egy engedély is szerepel, amin az van, hogy valahol, egy belső parkolóban parkolhat az autó. Ezt az engedélyt egy magas rendfokozatú BM. tiszt írta alá. A parkoló őrök azt mondják, hogy "jól látható helyre rakjam ki a "police" emblémát, és akkor nem büntethetnek meg a főnökük utasítása alapján! Ez érdekes...!
A mai napon már csak egy "civil rendőr autónak" volt a szélvédője mögött a trafikos embléma, de a parkoló őr továbbra sem bünteti meg őket!!! Ráadásul videót is készítettünk, minden jól látható. A balfék ellenőr még be is ment az őrezred épületébe és kifelé láthatóan pakolt el valamit!