• Jeff Gordon
    #18
    meglepő hír a fiokcsapat háza tájáról...

    A V10-es motorok körülötti vita úgy tűnik a jövő évben is folytatódni fog, miután a Red Bull ügyvezetője, Dietrich Mateschitz kijelentette: nem tartja valószínűnek, hogy a Scuderia Toro Rosso versenyistálló a 2008-as idény előtt V8-as motorokra váltana.



    A Toro Rosso alakulatát már a téli tesztek óta komoly támadás éri, ugyanis a riválisok úgy gondolják, hogy a Red Bull fiókcsapata által használt V10-es motorok a megszorítások ellenére is erősebbek, mint az idei évben bevezetésre került – a többi csapat által alkalmazott – nyolchengeres egységek.

    Az Ausztrál Nagydíjat követően nyilvánosságra került, hogy a Super Aguri és a Midland F1 istállók levelet intéztek a Nemzetközi Automobil Szövetséghez (FIA), melyben arra kérték a sport irányító testületét, hogy zárják ki a kiscsapatot az idei konstruktőrök bajnokságából –a motorhelyzet miatt.

    Mateschitz azonban nem foglalkozik különösebben a riválisok támadásaival, különösen nem azzal, hogy egyesek szerint a Toro Rosso igenis megengedhetné magának, hogy azonnal V8-as motorokra váltson.

    „Ez abszurd” – mondta Mateschitz, mikor arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy egyesek szerint a Red Bull kifizethetné a kiscsapatnak a V8-as motorokat. „Egyszerűen a Minardi istálló utóda vagyunk, másképpen nem is lehetett volna elérni azt, hogy a V10-es motorokat használjuk az idei esztendőben.”

    „Én is amellett lennék, hogy minél előbb térjünk át a V8-asokra, ám ez lehetetlen. Én úgy gondolom, hogy a légbeömlő szűkítése és a fordulatszám szabályzása remekül működik. Azonban a többieknek hozzá kell szokniuk, hogy a Toro Rosso nem a Minardi. Senki nem várhatja el tőlünk, hogy világ életünkben mi legyünk a sereghajtók.”

    Mikor arról kérdezték, hogy a Toro Rosso továbbra is a V10-es motorokat fogja majd használni a jövőben, az igazgató a következőket mondta: „Igen, szerződésünk van a 2007-es idény végéig. Ha viszont módosítjuk a szerződést és a V8-as motorokat választjuk, akkor meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a Cosworth ugyanolyan feltéteket biztosít-e számunkra, mint a Williams számára.”

    A San Marinoi Nagydíj előtt megfogalmazott levél arra is kitért, hogy további megszorítások szükségesek a V10-es motorok előnyének csökkentése érdekében, mely talán arra ösztönözhetné a kiscsapatot, hogy mielőbb váltson át a V8-as konstrukcióra.

    Bár a FIA eddig nem nyilatkozott a levéllel kapcsolatban, mindig is utalt arra, hogy ha bármiféle csalást vagy problémát észlel, azonnal meghozza a szükséges lépéseket.