• BlackRose
    #39
    Igen a puska meg is mentheti az életed, de ki is olthatja valaki életét... a felelőség rajtunk múlik... különben ha nem lett volna vasút, gyalog mentek volna a haláltáborokba, nem hinném, hogy ez megátolná a hülyéket, hogy értelmetlen dolgokat csináljanak. Legfelyebb kisebb méretű lett volna a háború és a gyilkolás, mert a vasút által lehetséges gazdaság a háborút is nagyobbá tette. De ha így gondolkodunk, akkor minek jöttünk le a fáról, hiszen amikor megtanultunk számolni évezrdekkel ezelőtt, lehetőséget teremtettünk, hogy egy nap a matematikusok és fizikusok megalkossák az atombombát. Persze ugyanez a számolás sok pozitív dolgot is hozott, éppúgy mint a vasút is. Mindennek megvan az előnye és hátránya, és csak rajtunk múlik, hogyan alkalmazzuk. A jelenlegi bonyulultsággal és általános emberi képességgel, a technológia olyan pontra érkezett, amikor már ezt a felelőséget részben az általunk megalkotott technológiára kell átruházni, mert mi magunk már nem tudjuk ellenörzés alatt tartani, magyarán, hogy tovább fentartsuk a fejlődést a gépekre és a technikára már nem csak mint fizikai munkásokra van szükségünk, hanem a felsőbb szinteken is napról napra jobban leszünk a technikára utalva. Választani ugyan lehet, hogy ezt elfogadhatónak e tekintsük, vagy pedig megállunk, előbb stagnálünk, aztán meg megindulunk a lejtőn lefelé. A dolgok 99% nem azért lesz kitalálva és alkalmazva, mert valakinek tetszik, hanem azért mert megoldást nyújt valami problémára. Így van ez az RFID-el is. A vasútat is azért találták ki mert már másképpen lehetetlen lett volna fenntartani a fejlődést, nem azért mert valakinek tetszett egy nagy dög vaskocsi amelynek még számtalan kilómélter vasútra is szüksége van és még füstöl is mint az átok. Viszont akkor jobbat nem tudtak kitalálni, megcsinálni stb. Magyarán mondva még egy rakás más dologra volt szükség, hogy megoldják azokat a problémákat amelyek megoldása nélkül a vasút volt az egyetlen lehetséges megoldás. Amikor valamit csinálsz, rájössz, hogy egy valami állandó az pedig a korlátozások amelyek, pénz, technológia, tudás stb. formájában napról napra várnak. Végül is az RFID egy megoldás a felesleges (értéket nem teremtő) munka kiküszöbölésére, és ez ellentétben a téves hiedelemtől nem a profit növelése érdekében történik, hanem azért mert másképpen a profitot és ezáltal magát a vállalkozást nem lehet fenntartani sem, a növekvő verseny, elöregedő társadalom és szélesedő állami bürokrácia, szociális biztonság ára stb. mind olyan probléma amely megoldásra vár, az RFID egy lehető megoldás, hogy a legjobb e az lehet vita kérdése, de mivel ez az út még előttünk áll, nincs késő megtalálni a jobb megoldást ha van. És végül is ha nem lett volna vasút, valószínűleg nem lett volna sok minden más sem vagy éppen lehet, hogy másképpen lett volna, és nem hiszem, hogy mi most itt írnánk, mert nem lenne mivel.