BFC Siófok
-
#886
Szerb labdarúgóval erősített a klub
A klub vezetői reagáltak az elmúlt hét fordulóban történtekre és máris változtattak a játékoskereten, ezzel is segítve a tréner, Botos Antal munkáját. Az újonc egy szerb labdarúgót szerződtetett, aki a héten már együtt edz Kuttorékkal.
Nem lehet azt mondani, hogy a BFC Siófok nem játszana közönségszórakoztató mérkőzéseket. A legutóbbi kaposvári vendégjátékukon sem unatkoztak a nézők, ám ahogy akkor, úgy az Újpest ellen sem a balatoniak kerültek ki győztesen a „flúgos futamból„. A Győr elleni hazai találkozójukon is lefocizták ellenfelüket, de még a pontszerzés sem sikerült számukra. Az MTK ellen is a markukban érezhették a három bajnoki pontot, ám mégis csak egy lett belőle. A szerb légiós szerződtetése annak is szól tehát, hogy ez megváltozzon, és ezután az ilyen meccsek a kék-sárgák javára dőljenek el. A huszonkilenc éves Lukic Ognjen a fehérorosz első osztályból érkezett és a középpályán, illetve a támadósorban egyaránt bevethető. A szó jó értelmében vett erőszakos labdarúgó, akik jobbal és ballal is jól bánik a labdával ráadásul a gólszerzésben is jártas. Legalábbis legutóbbi állomáshelyein, Izraelben és Fehéroroszországban is előfordult, hogy 20 gólt szerzett egy-egy bajnoki szezonban. A klub ügyvezetője Csorba Ottó szerint elképzelhető, hogy lesznek még változások a keretben.