• BiroAndras
    #236
    "Egyébként honnan vesszük, hogy a fotonnak nem telik az idő, én inkább azt mondanám végtelenül lassan múlik, mert ugye, ha nem telne, akkor ÖRÖKÉLETŰ lenne, ami egyebár nem igaz, mert elnyelődik, keletkezik, ergo telnie kell vmennyire az időnek."

    A végtelen lassan telik az lényegében ugyanaz, mint a nem telik.
    Látunk olyan fotonokat, amelyek 10+ milliárd évesek. Ez azért eléggé jó közelítése az örök életnek, nem?
    Az elnyelés meg értelemszerűen véget vet a foton létezésének.

    "Ha nem léteznének számára távolságok, és az univerzum minden pontját egyszerre érintené, akkor miért csak kb. 300 000 m/s a sebessége?"

    Erről szól a rel. elm. A foton számára más az idő és a távolság, mint a külső szemlélőnek. Mi látjuk 300 000 km/s-nek a sebességét. A saját szemszögéből ő végtelen gyors, illetve a távolságok végtelen kicsik.

    "de pl. a fény mozgási energiája mekkora tömegnek felel meg?"

    E=m*c^2 -> m=E/c^2

    "Ja, a tachiont meg KÖZVETLENÜL mutatták ki, ergo feltételezték magyarázatképp, mivel a feketelyukak némelyike pulzál, és vmiféle mikrohullámú sugárzást is kibocsájt az elnyelt anyagból "keletkezett" gamma-fotonokon kívül, ebből arra következtettek, hogy a sugárzás eredetileg c feletti volt, mert ha nem, visszanyelte volna a feketelyuk, szerintük a befelé haladó anyag hatott rá így."

    Én úgy tudom, hogy minden kibocsájtott sugárzás az eseményhorizonton kívül keletkezik. Megdobhatnál egy linkkel.