#70
Azt azért még hozzáteszem, hogy számomra egy új windows igazából akkor hozna nagy változást, ha a filmekben látott hangvezérlés, felolvasás diktálás működne.
Ha jól tudom, az angol nyelv ebből a szempontból már jobban elérhető, de persze magyar szárnypróbálgatások is vannak.
Szívesen hazaérnék úgy, hogy utasítom a gépet 1 paranccsal, és már olvassa is a leveleket vagy először csak a feladót és a tárgyat, amit ha akarok egyből töröltethetek vele, vagy felolvastatom és egyből diktálom a választ is. Megkérdezem, a kiadott feladatok hogyan állnak (pl. tömörítés, másolás, fel-/letöltés állapota). Az emlékeztetőket is mondaná, és újat is vehetnék fel, stb.....