Informatika és tudomány

  • [NST]Cifu
    #65
    Az alapelv az volt, hogy az Apollo-program esetén minden repüléshez újra le kellett gyártani minden egyes részelemet, hiszen semmi sem volt újrahasznosítható (a Saturn V. rakéta ára mai viszonylatban mintegy 3 milliárd $ lenne - ez sem az olcsóság mintaképe...). Az 1960-as és 70-es években több tucatnyi terv készült az ideális újrafelhasználható űrjárművet keresve. Alaphelyzetben egyébként éppen a Mercury / Gemini / Apollo trio volt mellékvágány, hiszen az 1950-es években még inkább repülőgépekre alapozva képzelték el a világűrbe jutást (és az X-15 ennek előfutára lett volna). Csakhogy az orosz rakétaprogram előrehaladottsága miatt végül az USA is a rakétákat választotta, amelyek ugye eredetileg stratégiai ballisztikus csapásmérésre készültek, nem pedig emberek űrbe juttatására. Az Apollo program ellen éppen a hatalmas költségek szóltak, és ott volt elöttük az elképzelés, miszerint a jármű alkatrészeiből minél többet újra lehessen felhasználni. Ha szigorúan ezt nézzük, az STS megfelel ennek, hiszen a külső üzemanyagtartályon kívül mindent újrahasznosítanak, az SSME hajtóműveket és az SRB gyorsítórakétákat is. A gond viszont ott volt, hogy iszonyatos költségeket jelentett a visszatérés utáni ellenőrzés és javítás, az egész STS-rendszert kiszolgáló gigászi háttérrendszer üzemeltetése. Itt bukott el az STS.

    Ebből okulva álltak neki az 1990-es években egy olcsón üzemeltethető rendszer kifejlesztésének, aminek a vége az X-33 / Venture Star program lett volna, új rendszerű (aerospike) hajtóművel, egyszerű kiszolgálórendszerrel, hogy letörjék az árakat.

    A CEV, amit most akarnak összehozni, nem valószinű, hogy látványosan olcsóbb módja lesz az űrbe való feljutásnak...