• Landren
    #994
    Én régebben csináltam olyat, hogy hosszabb szárú horogra, piros színű cérnával rákötöztem a párnából kibújt fehér tollakat, majd a cérnát lekentem körömlakkal. Akkoriban nem volt még pergető botom, ezért match bottal 18 as damillal mentem balinozni. Fogta is szép számmal balint vele 2,5kg-ig bezárólag. Mondanom sem kell, hogy azt már match bottal élmény volt kivenni. A trükk az volt, hogy Szentandráson a duzzasztó előtt van az a befolyó csatorna /már nem tudom a nevét/ amin keresztül engedik le a kákafoki vizét. Na annak az duzzasztótól nézve a távolabbi oldalára álltam, majd csak magam elé beejtettem ezt a tollas horgot mindenféle nehezék nélkül, és mivel a csatornán elég nagy nyomással engedték a vizet, ezért a sodrása mindig bevitte a körös közepére, majd ott vitte tovább lefele. Onnan meg csak vissza kellett tekernem. Akár 80-100 méter is lehetett húzni, így majd minden kitekerésnél volt rávágás, kicsiket sokat fogtam, de jöttek szebbek is, match bottal vicces volt.