CRYSIS
-
#858
Gamestar Crysis:
GS:A Pályák mennyire lesznek lineárisak? Esetleg sokféle megoldási lehetőség van?
Crytek (Ct):a cél minden adott résznél azonos: azt muszáj volt így csinálnunk, hiszen a történetben csak így tudunk folytonosan előre haladni. azt azonban bátran állíthatjuk hogy nincs két egyforma akciójelenet. Egyetlen egy ütközetnek gyakorlatilag akármenyi változata lehetséges, lévén az MI mindig úgy reagál ahogy az éppen adott helyzet megköveteli.
GS:mennyire folyamatos a történet? ha egy csapattársunk meghaal, kezdhetjük elölről az egészet?
Ct:ez lényegében a játékoson múlik. Semmiképp sem áll le a történet, de ha valaki meghal egy késöbbi történeti szál másképp alakul, mintha éppen velünk lenne az elvesztett társ. lehet hogy ez elsőre fel sem tűnik de ha már másodszor, harmadszor nyomjuk a játékot, bizony fel fog tűnni, hogy eleddig nem látott eseményekbe csöppentünk.
GS:Ezt mégis hogy sikerült megoldanotok?
Ct:lényegében rról van szó hogy minden karakternek megvan a története, nekünk is. ha valaki velünk marad részt veszünk az ő történetében, ha meghal csak részben vagy egyáltalán nem ismerjük meg az ő vonulatát. Érdekes lesz majd látni hogy a fórumokban mesélik, hogy ki, pontosan mit élt meg a játék folyamán