• ChristianID
    #88
    Üdv!

    Végigolvasva a topikot sajnálattal kell megállapítanom, hogy bármilyen cikk is jelenik meg, amelynek akár halvány szikrányi köze is van akár a Linuxhoz, akár a MicroSofthoz, minden egyes fórum egymás 'pocskondiázásához' és 'fikázásához' vezet, ami egyszerűen csak sajnálnivaló.
    Miért nem lehet megérteni egymás indokait és megélni egymás mellett ahelyett, mint ami itt (is) folyik.
    Igaz, hogy én eddig gyakorlatilag csak MS szoftvereket használtam (használok), de attól még az égvilágon semmilyen késztetést nem éreztem (érzek) aziránt, hogy a linuxot használókat a földbe tiporjam, ugyanakkor annak ellenére, hogy nap-mint nap találkozok hibákkal MS alkalmazásokban, nem fogok neki azonnal 'Billgéct' szidni, amiért ilyen szoftverekkel látott el, hiszen én vettem meg... és eddig bizony még soha nem találkoztam tökéletesen működő dologgal, így szoftverrel sem, de ettől még nem fogok fejjel falnak rohanni.
    Szóval egyser yoo lenne márt olyan fórumot is olvasni, ahol észérvekkel meg lehet győzni a másikat, és ha nem, hát akkor sem kezdi el a másik lejáratását.

    Remélem, senki nem sértődik meg a fentik miatt.

    Christian