Dinoszaurusz és egyéb őslények.
-
#329
És az egész egyben:
AZ ELŐZMÉNYEK:
1. Kontinens-vándorlás
Amikor 230 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok "hatalomra kerültek", még csak egyetlen nagy kontinens, a Pangea létezett. 100 millió évvel ezelőtt a Pangea elkezdett feldarabolódni a tektonikus erők hatására. A kontinens egyes vidékei a föld merőben más részére kerültek ami rengeteg változást idézett el mind az éghajlatban, a faunában és a növényzetben. A dinoszauruszok alkalmazkodóképessége igénybe lett véve elég erősen. A komoly változások a dinoszaurusz-fauna specifikálódását vonták magukkal. A legjobb példa a Góbi sivatag, ahol teljesen külön populáció alakult ki a krétára.A dinoszauruszok szolgálnak jópár konkrét példával alkalmazkodóképességük rugalmasságára. A Leaellynasaurák például a hűvös sarki erdőkben is képesek voltak megélni, nem tehttek más, a talpuk alatt a mostani ausztrália és antarktisz igen hamar elszakadt a főkontinenstől és egyre csak dél felé sodródott. Ő későbbi történeteik folytatódnak a következő fejezetben. A kontinensvándorlás tehát sok sok változást vont magával. Lássuk mi is történt!
2. Éghajlatváltozások
A kontinensvándorlások első és legmélyrehatóbb következménye az éghajlati viszonyok gyökeres megváltozása. A kontinensek folyamatos mozgolódása némely területen az addig majdnemhogy ismeretlen évszakokat idézte elő, máshol pont fordítva történt. Eltűntek az évszakok. Ekkortájt alakultak ki a vándorló életmódot folytató dinoszauruszok. Ám ez nem minden esetben volt megoldás a problémára. Köztudott például, hogy az Ausztráliai és Antarktiszi Muttaburrasaurus (Iguanodon-féle növényevő) elvándorolt a téli hónapokban a délebbi vidékekről, ám kihalásukat biztosan az okozta, hogy az egyre délebbre sodródó kontinensek északi vidékei nyáron is egyre hidegebbek lettek. A leaellynasaurák nem vándoroltak. Ők az erdő mélyén vészelték át valahogy a telet, de egy idő után az antarktisz déli féltekére való "beállása" után ez lehetetlen vált.Az éghajlatváltozások a földteke közepén fekvő vidékein is gyökeres változásokat vont magával. Amellet, hogy a vulkáni tevékenységek sokkalta intenzívebbek voltak, mint ma, a növényfauna, az egyik legnagyobb "reformon" esett át. Megjelentek a zárvatermők. Addig a harasztok és a nyitvatermők voltak a legfejlettebb és legelterjedtebb növények, következésképp a növényevő dinoszauruszok legfőbb tápláléka. A krétában ezek szépen lassan el kezdtek tűnni a meleg éghajlatú vidékekről és ennek következményeként teljesen eltűntek a nagyméretű sauropodák. A növényevők új serege merőben más volt, mint a régi, így a rájuk vadászó ragadozók is átalakultak, bár nem annyira mint prédáik. Ezek az összetett klímaváltozások rendkívüli rugalmasságot kívántak az állatoktól és ebben a versenyben mindinkább kitűnt az - ugyan akkor még jelentéktelen méretű és számú - emlősök előnye. Ugyan a dinoszauruszok fajgazdagsága sosem látott fokon virágzott ekkor, de hüllő mivoltukból eredt, hogy az alkalmazkodást nagyfokú specifikálódással tudták ellensúlyozni. Ebbe az evolúciós csapdába esett például napjainkban a gepárd. Az emlősök emellett kis fajszámuk és melegvérűségük miatt nem szenvedtek ilyen hátrányokat.
3. Specifikálódás
Tehát a dinoszauruszok legtöbb faja igen ingatag egyensúlyban élt környezetével. És ami méginkább hátrányt jelentett az emlősökkel szemben, a szaporodásuk. Megjelentek a tojástolvajlásra szakosodott madarak és emlősök amelyek komoly ritkítást végeztek a dinoszauruszok fészkeiben. A madárfészkek általában a magasban voltak, így viszonylagos védettséget élveztek.
A specifikálódás egyik legdrasztikusabb példája a T. Rex apró "kezei". Az állat teljesen alkalmatlanná vált kisebb (2-4 méteres) állatok elejtésére, hiszen állkapcsai is oly hatalmasak voltak, hogy üldözés közben szinte lehetetlen volt vele ilyen kis testet megragadni. A T.Rex (ha tette) kizárólag vele nagyjából azonos méretű állatra vadászott. Tőlük függöt az ő élete is. Később kiderül, hogy a növényevők lesznek kulcs a megoldáshoz. A dinoszauruszok tehát specifikálódtak. A pillanatnyi evolúciós környezetben jól megvoltak, ám a nagyobb változások egyre nehezebbé tették számukra az alkalmazkodást. De nem ez lett a vesztük, hiszen ezt 150 millió éven keresztül mindig megoldották. Egy másik állatcsoport egyre nagyobb veszélyt jelentett uralmukra: ők voltak az ősi emlősök, minden mai emlősök őse, többek között az embereké is.
4. Visszaelőzés
A Föld története során nem egyedül a 65 millió évvel ezelőtti volt az egyetlen "nagy pusztulás". Kb. 220 millió évvel ezelőtt is volt , és azelőtt is és azelőtt is. Nincs tehát kizárva egy következő sem. De térjünk vissza a 220 millió évvel ezelőttire! Akkoriban a hüllők egy korábbi csoportja uralta a földet. Közöttük voltak olyanok amelyek merőben más irányba kezdtek változni, mint azok akikből a mai hüllőcsoportok származtathatók. Ők voltak az emlősök és a dinoszauruszok (így a madarak) ősei is. Thecodoniták a nevük és ők is több irányra oszthatók fel fejlődési szempontból, ezekből csak kettő maradt fenn, az egyikből fejlődtek ki a dinoszauruszok, a másikból emlősszerű hüllők, akik még nem voltak emlősök, de már hüllők sem. A két csoport közt álltak, valószínüleg szőrük is volt már és testtartásuk hasonlított a mai szalamandráékhoz. És hogy miért fontos ez a dinoszauruszok kihalása szempontjából? Ez a két csoport már létezett (kis hányadban ugyan) a 220 millió évvel ezelőtti nagy kipusztuláskor és ugye túlélték. A megüresedett élettér birtoklásáért eme két csoport kezdett versengeni. Mivel a dinoszauruszok akkor sokkal fejlettebbek voltak testfelépítésük és adottságaik miatt ők lettek a győztesek. Példa nélküli azonban, hogy a vesztes csoport nem halt ki!!! A vereség ellenére az emlősszerű hüllőkből emlősök fejlődtek és "várták az alkalmas pillanatot". 150 millió évvel később az előző fejezetekben tárgyalt okok miatt a dinoszauruszok fejlődése lelassult. És ekkor történt meg az előzés. Az emlősök visszaelőztek a "fejlettségi listán" alkalmazkodó képességük, időközben kifinomult szaporodásuk, totális melegvérűségük és szívósságuk végett. Azt a csatát, amit korábban elvesztettek, most megnyerték, ám ez nem volt elegendő a "hatalomátvételre". Az evolúció tehát paradoxont szült. Egy fejlettebb állatcsoport nem tudott kibontakozni majd 50 millió éven át kellett egy apró segítség, aminek tömege nem is volt annyira kicsi.
A METEOR
Már a múlt század elején is voltak találgatások arra, hogy lehetséges egy meteor becsapódása az ok. Akkoriban bizonyítékok híjján "csak" egy elmélet maradt egészen a 60-as 70-es évekig. A modern űrkutatást kellett segítségül hívni. Akkor tűnt fel a paleontológusoknak egy különös réteg a kréta legfelső rétegei felett közvetlenül. A réteget színe miatt feket rétegként emlegették sokáig és lassan kiderült az összetétele is, amint geológusokat is bevontak a nyomozásba. Kiderült, hogy szokatlanul magas arányban tartalmaz olyan anyagokat, amelyek a meteorok alkotóelemei. Összehangolt vizsgálatok alapján kiderült, hogy a föld szinte összes pontján fellelhető ez a bizonyos fekete réteg különböző vastagságban. Az már elsőre feltűnt, hogy Amerikában a legvastagabb. Lassan a kutatók egyre közelebb jutottak egy feltételezett kráterhez, amely végső bizonyítékként lebegett a szemük előt a kételkedők ellen.
1. Katasztrófára utaló jelek
A becsapódás előtti hónapokban már történtek apróbb történések, amelyekre csak az utóbbi években derült fényt. Az egyik egy Európai "kráter" felismerése. Azért írtam idézőjelbe, mert a kráter mamár nem kráter. Az erózió és az idő annyira elkoptatta, hogy felismerhetetlenné vált. Hihetetlen, hogy a dinoszauruszok kutatása kapcsán milyen tudományokat kell segítségül hívni. Ezen kráter mivoltára is az épitészet segített rájönni. A "kráter" a mai Németország területén fekszik ahol már régen is korszerű építkezések zajlottak, amikor a terméskő volt az legjobb építőanyag. A régi templomok és katedrálisok köveiben meteordarabokat véltek felfedezni. Mivel a kövek mindenesetbena környékről származtak ezért a geológusok is munkába lendültek. A végeredmény egy nagyjából Budapest méretű kráter felfedezése. Ez a meteordarab minden bizonnyal annak a rajnak a tagja volt, amibe a főszereplő is beletartozott és mivel gyökeresen máshol található mint "nagyatestvére" ezért azt is felfedte, hogy a raj hatalmas lehetett. Tehát már hónapokkal a nagy bumm előtt minden bizonnyal soha nem látott hullócsillag invázió söpörhetett végig a bolygón. Ha a dinoszauruszok tudták volna, hogy ez minek a jele akkor nem érte volna őket váratlanul a következő felvonás. A hullócsillagok a becsapódás napjai előtt közvetlen meteorokká duzzadtak és elkezdték "bombázni" a földet. Ez is már bizonyosan sok állatéletet követelet, de természetesen nem válogatott a hüllők és az emlősök között. Minde bizonnyal rengeteg erdőtűz is született amely további ritkításokat végzett az állatvilágban.
2. A katasztrófa
A meteorraj legnagyobb darabja a mai mexikói öbölbe zuhant érintve a Yucatan félszigetet és egy nagyjából 600 km (!) átmérőjű krátert ütött a felszínbe (csak viszonyításképp, Magyarország kényelmesen beleférne ebbe a kráterbe). Óriási szökőár, földrengések és forró kőzápor pusztított a környezetében ahogy azt az amerikai katasztrófafilmekben oly gyönyörűen rendszeresen meganimálnak. Egyvalamit azonban rendszeresen kihagynak. A porfelhőt, amely ezesetben sorsdöntő volt. Az egész földet beterítette több évszázadra, ennek a lerakódásából keletkezett az a bizonyos "fekete réteg". A porfelhő eltakarta a napot és tartós telet eredményezett minden kontinensen. Az átlaghőmérséklet kevés helyen érhette el a fagypontot. Megint bekövetkezett egy hatalmas kipusztulás. Az élet a földön egy időre gyökeresen megváltozott és minden álatcsoport nehéz idők elé nézett, de mindegyiknek ez volt az egyetlen baja. A becsapódás folytán tehát igen sok állat pusztult el. Nem csak a becsapódás peremén hanem attól jóval messzebb is főleg a hatalmas szökőár és az erdőtűz miatt. Ám az igazi pusztulás csak most jött. Az előbbiek nem válogattak. Emlős, hüllő, madár nem élte túl.
3. A katasztrófa után közvetlen
A hatalmas porfelhő ami a becsapódás miatt keletkezett, kihatott az egész bolygóra, hiszen mindenhol beterítette és a maradék túlélők több évszázadon át nem láthatták a napot. Emiatt mindenhol sarkvidéki éghajlat alakult ki. A különböző állatcsoportok más-más esélyekkel és állapotban néztek elé mindennek. Már szó volt a dinoszauruszok viszonylag törékeny állapotáról, ami ekkor kezdett igazán végzetesnek tűnni. Az emlősök és a madarak viszonylag könnyedén alkalmazkodtak az új körülményekhez, az emlősök szaporodásuk és bundájuk végett, a madarak mindenképp tollazatuk (megfelelt funkiójában az emlősök bundájának) miatt, amely ráadásul faggyút termelt, ami a víz ellen is további szigetelést nyújtott. Persze eleinte nekik sem nőtt a számuk. Kezdetben úgy tűnt, hogy a három állatcsoport azonos utat jár be. Aztán a dinoszauruszok számának csökkenése nagy mértékben felgyorsult az említett okok miatt. Álatlános nézet ugye, hogy 65 millió évvel ezelőtt haltak ki a dinoszauruszok pedig a valóságban nem így volt.
4. Új idők
A dinoszauruszok közül a növényevők voltak kezdetben nagy bajban. Nem sok növény lehetett életképes az örök télben. Bizonyosan ekkor pusztult ki rengeteg trópusi haraszt és nyitvatermő is ami nagyon megtizedelte a már amúgy is kevés számú növényevőt. Az ő csökkenésük csakhamar a ragadozókat is ritkította. A dinoszaurusz birodalom kezdett összeomlani és az élettér (amely ekkor nem volt olyan barátságos) megüresedett helyeire több állatcsoport is sikerrel pályázott. Ekkortájt már, ha kis számban is, de léteztek nagy struccméretű ragadozó madarak. Sőt! A krokodilok egy speciális csoportja véglegesen kimerészkedett a vízből és gyors futású fajok jöttek létre. Emellett persze ott voltak az emlősök melyeknek elsősorban a száma volt nagy, nem a termete, viszont egyvalami a birtokukban volt, ami egyetlen másik csoportnak sem: a fogazatuk! És ami méginkább érdekes, hogy elszigetelt helyeken fentmaradtak olyan dinoszauruszok akik azelőtt is hűvösebb éghajlatokon éltek. Ausztráliában csupán 62 millió éves Leaellynasaura leletekre bukkantak és Alaszkában is találtak ekorú Edmontosaurus leleteket. Tehát a becsapódás után még nyitott volt a kérdés. Több csoport versengett a szárazföldön megüresedett élettér meghóditására. Végül a dinoszauruszok késői csapatai csak utolsó mohikánok voltak, és az emlősök számbeli fölényük, gyors szaporodásuk és nagy alkalmazkodóképességük folytán megynyerték a csatát amint az évszázados porfelhő "elűlt", mellettük a madarak lettek az ég urai, a krokodilok pedig "visszahúzódtak" a vizekbe.