-egyrészt azért, mert tényleg nem akarták ellőni az összes puskaporukat
-másrészt ez a rész az élethűségre megy rá. egy egyszerű néger elvezet egy repülőt? ugyan már! ugyan így egy random kelet-európai ember sem képes rá. helikoptert lehet benne vezetni, mert Niko katona volt és ott megtanították
amúgy repülők vannak benne, csak elkötni nem lehet őket. de rendesen járnak és helivel be is lehet kopogtatni az ajtajukon :)
eddig a részig a GTA-k szinte nem szóltak másról, csak arról, hogy baromkodni kellett/lehetett bennük. súlytalan karakterek, súlytalan küldetések, a járókelők pedig olyanok voltak, mint a robotok. a városok nagyon voltak, de érdektelenek is
ellenben ebben a részben minden megkomolyodott. sötét, durva történet. a papírmasé karaktereknek annyi, mindenki sokrétű, igen mély háttértörténettel
a város pedig, nos kb. mindent lehet, amit a valóságban is, de mint írtam: megkomolyodva. nem lehet egy műdildóval agyonverni valakit, vagy addig enni, amíg a karakter elhányja magát. itt már annyira élethű a járókelők, rendőrök reakciója, hogy érzed a tetteidnek súlya van. és ha már járókelők: bevásárolnak, lopnak, esznek, beszélgetnek és még kismillió dolgot csinálnak. a város él
a lényeg, hogy a sok hülyeséget kicserélték értelmes dolgokra. akár stand-up színházba is mehetsz, vagy bowlingozni a haverokkal
és ez a részletesség mindenre igaz. a kövér rendőr egy idő után elfárad és nem fut utánad, minden jármű máshogy viselkedik, stbstb
és mindezt megfejelték az euphoria engine-nel, ami ráteszi az I-re a pontot
na ez remélem elég kimerítő válasz volt. persze a puding próbája az evés!