az van, hogy egy GTA-ról van szó, annak is a sokadik részéről. egyszerűen túl magasra tette a mércét a R*, saját magának. ha nem lettek volna eddig GTA-k és ez lett volna az első, mindenki maga alá hugyozott volna a gyönyörűségtől
de voltak, és nem is akár milyenek
a legtöbben a monotonitást hozzák fel, mint a játék legnagyobb baját. gondolom ők mondják egy House, egy CSI, egy Magnumra is, hogy "de ebben minden rész ugyan olyan", hiszen mindegyik ugyan arra az alapkoncepcióra épül
tudom, hogy a példa nem a legjobb, hiszen pont egy GTA-ban nem kéne "menj A pontra, öld meg, menj B pontra" sémára épülő küldetésekkel "kiszúrni az emberek szemét"
de pont a GTA teremtette meg a stílust, hogy Te döntöd el, hogy is csinálod meg a feladatot
plusz a másik: az egy dolog, hogy a feladat kb. ugyan az, ha az indok más. van, akinek ez elég, van kinek nem, nekem elég.
pl. a Far Cry-ban is mindig ugyan azt kell csinálni, de csak akkor, ha lecsupaszítjuk a fent leírtakra a sztorit. de én nem tudok eltekinteni a történettől, és másként végzem a dolgom, még ha az dettó ugyan az is, csak azért, mert elfogadom, hogy a sztori ezt kívánja meg. mivel a GTA IV-l még nem játszottam túl sokat (enyhén szólva), ezért írtam az FC2-t, de biztos vagyok benne, hogy ebben sem lesz másként.
sőt, szerintem már az SA-ban sem voltak túl változatosak a küldetések, esetleg a melléküldetések tették azzá. de itt meg biliárdozáson át a színházba járásig bármit csinálhatsz, egy sokkal, de sokkal komolyabb, részletesebb, kidolgozottabb környezetben