Biztos vannak közöttünk Hatvaniak is :)
  • hunbasser
    #89
    Hengerelt a Vasas!

    Becsülettel küzdő csapatunk még csak megszorítani sem tudta NB I-es, motivált ellenfelét: FC Hatvan - Vasas 0 - 10 (0-5)

    A rossz idő ellenére több száz néző előtt kezdődött a mérkőzés.

    A négy osztálynyi különbség végig látszott a két csapat között. A hazaiak hősiesen küzdöttek, de a végig nagy lelkesedéssel játszó vendégek ilyen arányú győzelme is teljesen megérdemelt.

    Gratulálunk fiúk! Köszönjük, hogy NB I-es csapatot láthattunk tétmérkőzésen a hatvani Népkertben!


    részletes krónika a Vasasbp honlapjáról:
    Hatvan: Ajtek, Tóth P., Balogh Sz., Králik, Buzma, Györki, Győri, Molnár, Fehér K., Nagy Sz. Simon M.
    Cserék: Tári, Nikl, Nagy T., Abelovszki, Lados, Litkei, Kollár

    Vasas: Edelényi, Pandur, Unierzyski, Tóth, Kincses, Pavicevic, Tandari, Kiss K., Németh N., Lázok, Rebryk.
    Cserék: Németh G., Somorjai, Skita, Odrobéna, Piller, Mundi.

    Kb. 600 néző jelenlétében a Vasas a szokásos piros-kék mezben lép pályára, az ellenfél fekete-fehérben játszik.

    A szakadó esőben a Hatvan kezdi a találkozót, az ünnepélyes kezdőrúgást követően.

    4. perc: Németh Norbert indítását követően Kincses indult meg a jobb oldalon, majd adta középre a kapu előterébe, ahol a védők csak a túloldalon érkező Kiss Karcsi elé tudták a labdát menteni, aki nagy erejű lövésével a felső léc alá bombázott. A játékvezető először szögletet ítélt, mivel -mint utóbb kiderült- a háló kilyukadt, de később módosította döntését és megadta a gólt. 0-1

    10. perc: Fehér 22 méterről leadott lövése Edelényi kapujának bal sarka mellett hagyta el a játékteret.

    15. perc: Szögletet követően kezezés miatt lefújt támadásunk után Rebryk szerzett labdátt és lőtt kapura, de a gólt szabálytalanság miatt nem adta meg a játékvezető (a labda egyébként ismét átjutott a hálón)

    17.perc: Lábról lábra vándorolt a labda a Vasas támadása során és két sarkazás után, csak a tizenhatoson belül sikerült menteni a hatvani védőknek Lázok elől.

    20. perc: Pandur szerzett Gera-szerűen labdát a hazaiak 16-osán belül, a középre adott labdáját viszont Rebryk a kapusba lőtte.

    25. perc: Kiss Károly tálalt Lázok elé, aki rövid gondolkodás után 19 méterről, fordulásból a kapu bal alsó sarkába lőtt. 0-2

    31. perc: Unierzyski borította fel Molnárt a kapunktól 25 méterre, a megítélt szabadrúgást Győri lőtte a kapu fölé.

    32. perc: Németh indította volna Kiss Karcsit, de labdája megpattant egy védő lábán, így a kifutó kapus lábbal menthetett.

    33. perc: Kiss Karcsi lerántásáért megítélt szabadrúgást követően Lázok lövése a sorfalról az oldalvonalon túlra pattant.

    36. perc: Szögletet követően egy rövid hazai felszabadítást Kincses ívelt vissza a kapu előterébe, a labda Tóth András orra előtt elszállt, de a gólra éhes Rebryk a kapu közepébe térdelte azt. 0-3

    38. perc: Rebryk átadását Németh fejelte a kapu elé, amit Tandari a jobb felső sarokba lőtt. 0-4.

    40. perc: Németh a Vasas térfeléről indította Lázokot, úgy tűnt, hogy a hazaiak kapusa könnyedén fel tud szabadítani, de a labda felperdült a lábán és Lázok 5 méterről könnyedén gurított a hatvaniak kapujába. 0-5

    43. perc: A kitörő Molnár elől Edelényi szedte fel a labdát a tizenhatoson belül.

    Vége az első félidőnek.

    A kupaküzdelmek során mindenkor döntő, hogy a nagycsapatok mikor tudják megtörni a kiscsapatok lendületét. A Vasasnak ez a 4. percben sikerült. Ezután csapatunk tábort vert az ellenfél térfelén és további négy gólt szerzett. A csapat az első félidőben maximálisan kiszolgálta a Heves megyei városba ellátogató 100-150 szurkolóját.

    A második félidő ismét egy ünnepélyes kezdőrúgással vette kezdetét.

    Pavicevic helyett Somorjai, Lázok helyett Mundi a pályán.

    46. perc: Pandur tette Németh elé a labdát, aki 12 méterről fölé, mellé lőtt.

    52. perc: Tandari és Nagy Sz. kakaskodásért gazdagabb lett egy-egy sárga lappal...

    54. perc: Mundit akasztották a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Németh Norbert az elvetődő kapus mellett a bal alsó sarokba helyezte. 0-6

    57. perc: A Kiss javára megítélt szabadrúgást Németh Tóth András elé tálalta, akinek centerezését Rebryk becsúszva a kapu mellé rúgta.

    58. perc: Kiss futott a labdával az alapvonalig, amit Némethnek játszott vissza, aki 8-10 méterről talált a kapuba. 0-7

    60. perc: Tóth 30 méteres lapos lövése a bal kapufáról vágódott vissza a mezőnybe.

    65. perc: Németh Norbert helyére Skita, Simon helyére Kollár állt be.

    69. perc: Kincses futott be egy labdát a jobb oldalon, amit az alapvonalról egyből középre lőtt. Középen Rebryk és Skita harcolt a védőkkel, végül Rebryknek sikerült a bal alsó sarokba helyezni a labdát. 0-8

    71. perc: Mundi futott el a hatvani védelem bal oldalán, a kapust is elfektetve középre gurított Tandarihoz, aki az időközben visszaérő kapus ölébe emelte a labdát.

    73. perc: Egy szöglet után kifejelt labdát Mundi a 16-osról ballal lőtte kapura, az a gólvonal előtt pattant le, majd a hazai védőknek sikerült felszabadítaniuk.

    78. perc: Tandari indítására Mundi a leshatárról indulva a kiugró kapus mellett jobbal, a bal alsó sarokba gurított. 0-9

    80. perc: Győri szánta el magát lövésre a kapunktól 16 méterre. A középre tartó labdát Edelényi könnyedén fogta.

    82. perc: Rebryket rántották le a tizenhatoson belül, de a játékvezető nagyvonalúan intett továbbot.

    83. perc: Kincses 25 méterről félmagasan csavart jobbos lövése a hazaiak kapujának bal sarkában kötött ki. 0-10

    84. perc: A Skita ellen elkövetett szabálytalanságért Tóth P. kapott sárgát.

    85. perc: Tandari jobb oldali szögletét Skita 5 méterről a felső léc tetejére fejelte.

    90. perc: A történelem megismétli önmagát: Tandari szögletét Skita ismét a felső lécre fejelte.

    91. perc: Vége a mérkőzésnek."


    Heves Megyei Hírlap:
    "LABDARÚGÁS Magyar Kupa országos főtábla A 3. forduló mérkőzésén: FC Hatvan - Vasas 0-10 (0-5) Hatvan, 600 néző. V.: Takács János (L. Tóth L., Kulcsár J.). FC Hatvan: Ajpek - Tóth P., Králik, Buzma, Balog - Nagy Sz., Simon (Kollár), Győri, Fehér, Györki (Nagy T.) - Molnár (Tari). Játékos-edző: Győri Zoltán. Vasas: Edelényi - Kincses, Pandur, Unierzyski, Tóth A. - Németh N. (Skita), Pavicsevics (Somorjai), Tandari, Kiss K. - Lázok (Mundi), Rebrik. Vezetőedző: Mészöly Géza. A játékvezető és segítői alaposan megvizsgálták a pálya talaját a mérkőzés előtt, de a sok eső ellenére is alkalmasnak találták játékra a gyepet. A kezdőrúgást Hajdú Attila, az OK-TAT-60 Kft. ügyvezetője végezte az első félidőben, a második játékrész kezdőrúgása Blázi János gondnoknak jutott Nagy Sándor György klubelnök jóvoltából. A kezdőrúgás címén befolyt ötvenezer forintért a két serdülőcsapat számára vásárolnak labdát. Bátran kezdett a Hatvan, mégis a negyedik percben gólt kapott. Kiss Károly lövését a hazaiak kapusa, úgy tűnt, hogy szögletre ütötte, a játékvezető azonban jól látta, hogy a labda a lyukas háló jóvoltából került a kapu mögé. Mintegy húsz percen át jól tartotta magát a hazai gárda, bár egyértelmű mezőnyfölényben játszott a fővárosi együttes. Ennek nyomán a 25. percben Lázok 16 méteres lapos lövése a jobb sarokban kötött ki. Potyaízű góllal növelte tovább az esélyesebb NB I-es gárda az előnyét, Ajpek a labda mellé ütött és Rebriknek csak az üres kapuba kellett továbbítani. Ennek következtében kissé megszeppentek a hazaiak, és Tandari révén a 38. percben már 4-0-ra vezettek a vendégek. Az ötödik találat úgy született, hogy Ajpek lyukat rúgott, és Lázok előtt is kinyílt az üres kapu. A szünet után Nagy Sz. és Tandari T. kakaskodása eredményezte az első sárga lapokat, majd tovább folytatódott a Vasas gólgyártása. Németh kétszer is betalált, előbb 11-esből, majd egy gyors támadás végén. A Vasas egyre nagyobb fölénybe került, jól alkalmazkodott a csúszós talajhoz, és ezzel megoldatlan feladat elé állította megyei I. osztályú ellenfelét. Az iskolajáték a gyorsaságban fejeződött ki, a piros-kékek nagy kedvvel futballoztak. A hazaiak becsülettel tették a dolgukat, időnként jól is adogattak, de csak ritkán jutottak el az angyalföldi gárda kapujáig. A vendégek hálóőrét nem tették próbára Simonék. A játék képe alapján reális a Vasas nagy különbségű győzelme, hiszen az utolsó percekben már egy kapura ment a játék.
    Gólszerzők: Lázok 2, Rebrik 2, Németh 2 (egyet 11-esből), Kiss, Tandari, Mundi, Kincses. Jók: Králik, Buzma, Nagy Sz., Tóth P., ill. Németh, Lázok, Kiss, Rebrik.

    Győri Zoltán: - Sajnos, véget ért az álom, kihoztunk magunkból mindent, ma ennyire volt elég.
    Mészöly Géza: - Örülök a magabiztos továbbjutásnak, az első pillanattól kezdve a mi akaratunk érvényesült. Maximális odaadással futballozott mindenki."