Terminátor regények
-
#143
1
A Skynet régi ismerősként közölte azt a tényt, hogy John Connor, az emberiség megmentője és vezetője ismételten bele csapott a levesébe. Már nem sok kellett a gépek Istenének ahhoz, hogy lesöpörje a humánokat és biztos volt a sikerben. Ám az emberi természet kiismerhetetlen. Így a Skynet ugyan számolt ezzel a tényezővel, de kevés százalékot, csupán másfelet adott annak, hogy valami váratlan dolog történik. És mégis. A Gépisten nem tévedett. Ha ember lenne, talán most a haját tépné. Hisz mióta is áll hadban a hadi és bármilyen technikában alacsonyabban álló emberek ellen? A mai napon írunk 2032. április. 25-dikét. Az ítélet napja pedig 2007-ben robbant ki. Bosszantó tudna lenni, de a Gépisten tökéletes nyugalommal fogadta a hírt, ami befutott a Cheyenne hegység központjába.
Nos, hát ez van, ezt kell szeretni, mondhatnánk, de a Skynet nem ismert érzelmeket, csak a hideg és kegyetlen precizitás működött benne, valamint a mindent elsöprő logika, ami néha bizony akaratlanul is az emberek oldalára billentette a mérleget. Hisz ők tudták, hogy a gépek logikusan gondolkodnak és éppen ezért volt esélyük néha a reménytelen helyzetekből is győzelmet kovácsolni.
Így történt most is.
A Gépisten közel volt, hogy John Connort kiiktassa, de nem sikerült, mert váratlanul mégis lelepleződött az egysége és megsemmisítették. A Remény bázist már egy hónapja figyeltette az Alpha egységgel, sikerült is egy gyanútlan járőrre ráakaszkodnia és elhitetni, hogy ő egy ember. Még a kutyák őrségét is pompásan kijátszotta a gép a legegyszerűbb trükkel. Elmondta társának, hogy ő bizony allergiás a kutyákra és, ha csak a legkisebb kapcsolat, érintkezés létre jön, akkor olyan rosszul lesz, hogy a halál szélére kerül. Nem vicc. Hozzá tette azt is, hogy a kutyák mindig megugatják, mert nem bírják a természetét és azért és a Skynet itt parancsba adta az egységnek, hogy süssön el egy poént. Szóval azért, mert az Ítélet Napja előtt postás volt. A Skynet utána nézett ennek az adatbázisban előtte. Köztudomású, hogy ezek az emberek hordják ki más emberek leveleit és nem éppen szeretni való munka. Sok energiába kerül, kevés a fizetés, de valakinek ezt is el kell végeznie. Nos, azt is mindenki tudja és ezt számtalan dolog támasztotta alá, hogy a kutyák nem szeretik a postásokat, megugatják őket. Képregényekben, filmekben, életben, mindenütt észlelte ezt Skynet, ahogy tanulmányozta a témát.
Az Alpha egység elsütötte a poént és nevettek az őrök! Mily egyszerű, sőt mondhatni már szánalmas trükkel vágta át őket! A kutyák persze veszettül ugattak, de az Alpha egység közvetítette, hogy egyik őr rendesen szentségelt és megszidta jól az ebet, hogy neveletlen dög. Bent azonban lebuktak és azért, mert az emberek kifejlesztettek egy speciális Terminator észlelő rendszert, amire a Skynet még nem jött rá. Rejtély. A Gépisten tanácstalanul állt a dolgok felett és most megint a megszokott, régi jól bevált módszerhez folyamodott. Visszaküld egy gépet az időben, hogy megtalálja Connort és megsemmisítse.
2007-ben majdnem sikerült elindítani a láncreakciót, de az utolsó pillanatban John Connor ismételten meghiúsította a tervét. Katerine Brewster apja a hadsereg tábornoka, az utolsó pillanatban jött rá mekkora szörnyűséget hajtana végre, ha bekapcsolná a Gépistent. John és Katie rávette és ő, pedig kikapcsolta. Így az Ítélet Napja elodázódott új fent. A Skynet kereste John Connort a múltban. Pár hónap telt el 2007-ben az ominózus esemény óta és sehol se lelte az Egyesült Államokban! Hol lehet? Mit csinálhat? Megsemmisítette magát? Arról mindenképpen tudna. Az újabb egység egyébként indulásra készen állt. Ezúttal nem proto típust küld vissza, mint a T-X volt, hanem Alpha beszivárgó egységeket. Igen, többet. Ötöt. Ha a Skynet ember lenne, most elmosolyodna, mert biztos volt a győzelmében. De nem volt ember.
Így tovább kereste Connort.
Kis idő múlva meg is találta. A hely meghökkentő volt. Magyarország, Budapest. Mit akar ott az emberek vezetője, a nagyvezér? Talán elbújni? Eközben a gépeket utasította, és ők megkezdték a téridő utazást szépen sorjában a szokásos villám effektel. A végzet elől úgyse menekülhet John Connor. A Skynet várakozásba ment át és várta a fejleményeket.
2
John Connor valóban Budapesten rótta köreit. Egyik utcán sétált fel, majd elindult egy szép és zöld parkba. Tetszett neki a város. Igaz, ez is olyan büdös és koszos volt, mint az Államok, de mégis azért más. Leült az egyik pad tetejére, lábát lelógatta és a szendvicséből tört egyet. Az oda gyűlt galambokat kezdte el etetni szép lassan.
Hogyan is történt, miként történt?
Elment egy állatorvoshoz, miután motor balesetet szenvedett egy őzike miatt és könnyebb sérüléseket szerzett. Benyugtatózta magát, utána összetalálkozott régi ismerősével, Katerine Brewster-el és megjelent Ő. Elmosolyodott. Nos, igen. Már sokadjára. A T-700-as megmentette és elvezette őket egy biztonságos helyre. Vagyis akarta, mert közben megtudták, hogy Kate apja tábornok, ő hozza létre a Skynetet. Elmentek a szorosan a nyomukban lévő T-X-el a bázisra és sikerült meghiúsítani az Ítélet Napját. Kate és ő szétváltak. A T-700-as egység sajnos elpusztult a T-X-el folytatott harc során, így nem maradhatott vele, pedig jó lenne. Magányos volt John nagyon.
Ezt érezte akkor, ha emberek közé ment. Látta a sok vidám férfit és nőt, kis gyereket, tinédzsert, hogy mindenki szépen megtalálta a helyét és egymással nevetnek, vagy szomorkodnak. Beszélgetnek, játszanak jókat, és együtt vannak! John pedig? Ő egyes egyedül. Még édesanyja, Sarah Connor se lehet vele, mert meghalt leokémiában. John keserű fintorral arcán dobott egy újabb nagy darab morzsát az egyik galambnak, aki oda reppent és belecsípett. Az orvosok fél évet jósoltak, de édesanyja háromig bírta. Kitartó, bátor, erős nő volt az anyja és nem ismert lehetetlen és mindig az ő, John életét tartotta mindennél fontosabbnak. Ahogy azt a temetőben is elmondta Katenek és a Terminatornak, meg akart bizonyosodni róla, hogy John számára egy jobb, békésebb jövő vár. Nem lesz Ítélet Napja. Kis híján lett, de végül is meghiúsították. És Sarah abban a tudatban halt meg, hogy fiának jó élete lesz.
Mi a jó ebben az életben?
John kifakadhatna, joga lenne hozzá, de nem teszi. Beleharapott szendvicsébe, elmosolyodott. Legalább ez a szendvics finom. Ennek örülhet, meg annak, hogy minden napra jut betevő neki, aztán egy zug, ahol meghúzhatja magát és pihenhet. Elvigyorodott. Nos, egyre nem lehet panasza. Miközben nézte, hogy a galambhoz jót másik három és elkezdtek veszekedni azon a nagy morzsán – pedig volt másik három mellette, de a galambok már csak ilyenek -, változatos az élete. Erre nem panaszkodhat. Folyton utazik. Fel-alá. Az Államokat megunta. Azért ment el, mert elege lett az ottani életből. Ha már rossz az élete, akkor úgy legyen rossz, hogy igazi felfedezőként bejárja a világot. Átszelte a tengert egy hajón dolgozva. Padlót sikálhatott. A Sors furcsa fintora, iróniája. Az emberiség vezére, megmentője, nagy géniusza, a dicső és hősies John Connor padlót sikál, alig jut ételre-italra pénze! Ha ezt látnák a katonái a jövőben… de nincs jövő, nincsenek katonák, akiknek parancsolhatna.
A francba is!
Nagyot harapott a szendvicsből, majd lenyelte a falatot és ezzel elfogyott a szerény szendvics, John megtörölte a száját és nézte a galambokat, ahogy észre veszik: lám máshol is van morzsa. A nagyot már szétszedték, elosztozkodtak rajta és mindenki sietett oda, ahol volt a többi.
Nincsenek katonái, akiknek parancsolhatna. De nem is akar ilyen életet! Csak az édesanyja sulykolta ezt belé. Hogy ő lesz a vezér. Aztán annyira megszokta, hogy majd ez lesz, de rájött, hogy nem szabad bekövetkeznie ennek, mert nem akar olyan borzasztó jövőt az emberiségnek és ő amúgy se önző, hogy mindenáron vezér akar lenni, ezzel lekakálva az emberiség jövőjét. Sóhajt egyet John és beletúrt dús hajába.
Szép kék szemeivel az útra nézett a parkon túl, ahol éppen megállt egy busz és leszállt jó néhány utas, s kevés pedig elfoglalta helyét a buszon.
Szóval nagy büdös helyzet ez. Azért, hogy az emberiség jövője biztonságban legyen, neki ébernek kell lennie, figyelni az esetleg a Skynet által a jövőből visszaküldött gépekre és elpusztítani azokat, valamint megakadályozni az Ítélet Napja bekövetkezését. És emiatt neki nyomtalannak kell lennie! Továbbra se megy korházakba, ha baja van, nem használ telefont, továbbra is töröltetve van minden elérhetősége… egyszerűen olyan, mintha John Connor nem is létezett volna.
Lágy szellő simogatta meg arcát, előre nézett és meglátta az illető lányt, akiért ide jót. A térdére csapott elégedetten és felállt a padról. Ha valami jót mégis fel lehet hozni az életében, akkor ez a szép lány az.
- Szia! – köszönt a lány vidáman. Magyar, de perfektül beszélte az angolt. A nyelvvizsgát letette, huszonnégy éves volt. John valamivel több. Illettek egymáshoz is korban viszonylag. Szőke fürtjei a lány hátát simogatták, hosszú haja volt. Neki is kék szemei vannak, a mostani időszaknak megfelelően öltözött. Vékony kabátot vett fel, mert március elején szép tavasz előjeleit mutatta Budapest, eddig rendkívül hideg volt. John is nehezen viselte. Egy barna bakancsot viselt a lábán a lány, felette fekete harisnya, a felett rövid barna szoknya. A kabát alatt pedig egy szép zöld póló. Ja és Zsanett a neve, Juhász Zsanett.
- Hello – köszöntötte egyszerűen az emberiség megmentője a szép lányt. – Na, mehetünk is egyet sétálni. Már attól tartottam, hogy a morzsák után a galambok engem szednek szét – viccelődött John. A lány megnézte a morzsákat, csipegető galambokat, s elmosolyodott. Keze lágyan rákulcsolódott a fiú kezére és szorosan mellé állt, aztán elkezdte vezetni a park egyik járdáján. Körülöttük magas fák álltak kopaszon, hisz a tavasz még messze van. A fű úgy mond halványan zöldellett és pihent pár örökzöld fenyő és egyéb növény is, amik beragyogták a parkot és elűzték annak télies szürkeségét.
- Nehéz napod volt? – szólt John pár másodperc csend után. A lány ugyanis iskolába jár, az ő korábban kell. Johnnak is kellene, de nem fog ilyennel foglalkozni, miközben arra helyezi energiája nagy részét, hogy nem létező személy legyen, minden nyomot eltűntessen maga mögött.
- Ó – felelte a lány. – Köszönöm kérdésed. Nem nagyon. Unalmas órák, hülye tanárok, jó osztály. Átlagos – mosolygott kedvesen és John arcát nézegette.
- Aha, jó neked. Hiába hiszed azt, hogy ez az élet szenvedés, még mindig sokkal jobb a tied, bárkié az enyém mellett. Mert én sok mindent átéltem. És hát mondhatni földön futó vagyok – vont vállat beletörődötten John.
- Miért nem jössz hozzánk?
- Már mondtam, hogy nem akarlak veszélybe sodorni téged. Se a családod és senkit! Jó ez így, hidd el – mosolygott John. Pedig nem rég azon kesergett, hogy nem jó. Ez van.
- A lány oda bújt hozzá és szorosan átölelte, majd egy lágy csókot lehelt a fiú ajkaira. John behunyta a szemét. Az édes ízek. Mikor is volt utoljára? Önkéntelenül elvigyorodott. Mike Kripke pincéjében, mi? Körülbelül. Sóhajtott. A lány a kezét John hasára helyezte.
- Na, egy rövid időre. Nem lesz baj belőle. Ha bárki keres, úgy se talál meg egyből, és te mondtad, hogy mozgásban vagy.
- Jó, legyen – csókolt vissza John, mire Zsanett ennek nagyon megörült.