Itt beszélgethetünk a töténelemről
-
ManoNegra #784 A pszichológiai hadviselés
Az amerikai hidegháborús pszichológiai hadviselési kampány alapjait megvető 10/2-es számú nemzetbiztonsági tanácsi direktívát 1948 júniusában fogadták el. E dokumentum meghatározó eleme az úgynevezett „piszkos akciók" kilátásba helyezése, beleértve a „vörös vezetőket lejárató" és kompromittáló titkos műveleteket és feketepropagandát. A vasfüggöny mögé irányuló propagandának mindenekelőtt az élet- és jövedelmi viszonyokra, a mindennapi élet megpróbáltatásaira, a feketepiac visszásságaira és az ellátási nehézségekre, a helyi kommunista vezetők alkalmatlanságára és viselt dolgaira kellett össztüzet zúdítania. Minden sztrájkot, elégedetlenséget, szabotázsakciót (ezek egy részét minden valószínűség szerint maga az amerikai titkosszolgálat szervezte vagy bátorította) föl kellett használni a kommunista rezsimek elleni propagandában is. Egy későbbi kormányzati nemzetbiztonsági dokumentum pedig egyenesen arra ösztökélt, hogy az Egyesült Államok erre hivatott szervezetei igyekezzenek kisebb lázadásokat és felkeléseket provokálni a vasfüggöny mögött, amelyeket akkor is jól lehet hasznosítani propagandacélokra, természetesen mindenekelőtt a nyugat-európai közvélemény befolyásolására, ha történetesen elbuknak. Sőt, akkor igazán. [...]
A CIA, helyesebben az OPC legfontosabb vállalkozása a Szabad Európa és a Szabadság Rádió létrehozása volt. A gondolat, hogy a vasfüggönyt az éteren keresztül lehet a leghatékonyabban áttörni, már 1948 végén fölmerült Frank Wisner, az OPC vezetője, és George Kennan közti levelezésben. A megvalósítás három évet vett igénybe. Az első, már idézett NSC 10/2-es direktíva szellemében mindenekelőtt arról kellett gondoskodni, hogy az Egyesült Államok kormányának szerepe és közreműködése az akcióban a kívülálló számára ne legyen egyértelmű, illetve ne legyen bizonyítható. A CIA égisze alatt, kvázi civil kezdeményezésként hozták létre a Szabad Európa Bizottságok szervezetét, amely végül a rádiók névleges létrehozója volt. A pénzalapokat látszólag gyűjtésből teremtették elő, valójában a rádiók finanszírozása egészen a 70-es évek elejéig a CIA költségvetésében volt elbújtatva. Furcsa módon az amerikaiak ebben is a szovjet példát koppintották (lásd a már idézett Reston-elemzést a szovjet közvélemény-manipulálás és a behatolás különféle rejtett, fondorlatos technikáiról), amikor az állami politika nem hivatalosnak szánt akcióit civil kezdeményezések mögé rejtették. [...]
Az 1956-os forradalom leverése után a SZER által végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a csalódottság oka nem az volt, hogy a beígért katonai segítség végül elmaradt, hiszen katonai segítséget valóban senki nem ígért. Az ígéret maga a rádió, illetve az amerikai propaganda volt: „Ha komolyan és szenvedéllyel írtak rólunk, nem hihettük, hogy nem segítenek" - mondta az egyik névtelen menekült egy 1957-ben készült interjúban. „A vélemény az volt, hogy ha egy nagyhatalom polgárai egy ilyen intézményt felállítanak és működtetnek, akkor azzal akarnak is valamit. […] Ha a nyugati rádiók mögött nem áll semmiféle erkölcsi vagy más erő, akkor ténykedésük nem más, mint cinikus üzleti vállalkozás" - így a másikuk. „A SZER többé nem beszélhet NEM-ről (Nemzeti Ellenállási Mozgalom), meg arról, hogy csak napokig kell kitartani, mert már otthon tudják, hogy a SZER mögött nem áll senki és semmi" - vonta le a konklúziót egy harmadik megkérdezett. Azt még a rádió belső elemzése is önkritikusan elismerte, hogy tévesen mérték fel az adások hatását: „Úgy hittük, hogy erősíteni kell a szabadság iránti hitet. De ezen már nem volt mit erősíteni. Ehelyett megmondhattuk volna az igazat."
link