Itt beszélgethetünk a töténelemről
-
ManoNegra #777 De éppúgy nem szenvedhette, mondhatnám ugyanúgy utálta gróf Teleki Pált is Főméltóságod, noha újabb írásaiban valósággal elárasztja az életében Főméltóságod által csak kontrakarírozott nagy magyar tudóst. Az viszont igaz, hogy amíg Szálasi Ferenc soha egy rossz szót nem mondott Főméltóságodra és 1944. október 15-e után megtiltotta Főméltóságod személye ellen megindult támadásokat, addig Teleki Pál gróf nem csinált abból nagyobb titkot, hogy Főméltóságodat despota, nem vezetésre termett, kis kaliberű embernek tartotta.
Teleki Pál gróf öngyilkosságáról misztikus igazolást ír Főméltóságod, természetesen, hogy ez az öngyilkosság is az Ön bölcs előrelátását igazolja.
Nos, Teleki Pál gróf halála igazi okát talán soha senki meg nem fejti – mert az egyetlen ember, akinek öngyilkossága éjszakáján az igazi okot megírta – dr. Milleker Rezső – halott. De vannak lelki motívumok, amelyek felderíthetők.
Talán emlékszik még arra Főméltóságod, amikor Teleki Pál felállt azon a bizonyos kisgyűlésen a Szent György téren, és be akart számolni az „örök magyar-jugoszláv baráti szerződésről“ az egybegyűlt tömegnek, mi történt. Teleki személyét köszöntő taps után, mielőtt Teleki megkezdhette volna mondanivalóját, felzúgott a téren összegyűlt egyetemi hallgatók szavaló kórusa és betöltötte a teret a feldübörgő: „Mindent vissza! Mindent vissza! Bácskát vissza! Bánát vissza!“ Teleki Pál rettenetes méregbe gurult, teljes erejével rávágott az erkély korlátjára, s a rádió nyitott mikrofonja előtt, az egész ország füle hallatára sziszegte dühtől véglegesen eltorzult hangon: „Hát mi van itt? Milyen társaság van itt?“
Teleki Pál itt ezen a kisgyűlésen döbbent rá először, hogy Főméltóságod által sugalmazott külpolitikája ellentétben áll a Jugoszláviával kötött barátsági szerződés tekintetében a nép lelkével. Hogy Teleki Pál grófot, aki halálosan szerette a népét, eltávolította ettől a néptől az Ön a várbeli kártyapartik szellemében kialakult külpolitikai vonalvezetése. Ez az egyik ok, ami ezt az ember ideg-összeroppanásba kergette.
Teleki Pál gróf már egyszer megkísérelte az öngyilkosságot. Méghozzá a trianoni békeszerződés tárgyalótermében, aholis csak nagy nehezen tudták kicsavarni kezéből a pisztolyt. A trianoni országcsonkítást Teleki Pál gróf nem akarta megélni. Látta azt a gyűlöletet, amely ott a kis entente részéről Magyarországgal szemben megnyilatkozott, és ez a túlfinomult agyvelő úgy gondolta, hogy egy rideg mozdulat, egy hideg cső, egy golyó és párás kékes füstfoszlány elégséges minden egyéni fájdalom megszüntetéséhez, ha már népét nem tudta megmenteni. Ezt a féktelen bosszút, amely hazája megcsonkítását okozta, nem tudta elviselni, s bár megakadályozták az öngyilkosságát, Trianon aljassága öntudat alatt megmérgezte e nagy tudós lelkét. Ez volt a másik összetevője Teleki Pál halálának.
A harmadik: Teleki Pál felesége súlyos betegen feküdt ebben az időben kórházban. A kezelőorvosai nem sok reményt fűztek életéhez. Teleki Pált az orvosok véleménye nagyon leverte s valóságos búskomorság vett rajta erőt. Talán ez lehetett a harmadik ok.
Negyedik ok, hogy ez a szuperérzékeny ember április 5-én éjszaka hírt kapott arról, hogy német csapatok lépték át a magyar határt és felvonulnak Jugoszlávia ellen. Teleki nem sokkal előbb vonakodott a német csapatok átvonulását Jugoszlávia ellen megengedni. Ő ebben a nemrégen megkötött barátsági szerződés megszegését látta. Tévesen. Mert Teleki Pál nem a katonai puccsal, forradalmi úton uralomra került, magyar és német ellenes pánszláv-kommunista kormánnyal kötött megállapodást, hanem az erőszakosan, törvénytelenül eltávolított előző államvezetéssel. Vagyis többé a magyar kormányra a négy héttel előbb megkötött barátsági szerződés e forradalmi tettel érvényét veszítette.
A ködösítés helyett sokkal nagyobb szolgálatot tett volna Főméltóságú Uram, ha bizonyára rendelkezésére állá adatok alapján a következő kérdésekre adott volna – Teleki Pál halálával kapcsolatosan választ: –
1./ Április 5-ről 6-ra virradó éjszaka Teleki Pál meggyónt és felkereste Witz Béla kanonokot, hogy reggel áldozni kíván. Hogy lehet, hogy ilyen lelki előkészület után ez a hithű katolikus férfi mégis öngyilkos lett?
2./ Mi volt abban a Teleki-levélben, amit Főméltóságodnak 5-6 nappal később dr. Milleker Rezső mint Teleki Pál utolsó autentikus levelét felmutatott?
3./ Hogy lehet az, hogy Teleki pisztolyából csak egy golyó hiányzott, de a falban két ugyanaz a kaliberű golyót talált a rendőrség, ugyanabból a fegyverből?
4./ Mi volt abban a táviratban, amit Teleki Pál gróf Bukarestből kapott 5-án éjszaka tizenegy óra körül, s amelynek elolvasása után ezt mondotta: „Akkor minden elveszett!“
Főméltóságú uram, ma úgy ír könyvében, mintha Jugoszlávia megtámadását nagyon elítélte volna annak idején. Szabad legyen talán szíves figyelmét felhívnom arra, hogy a magyar csapatok bevonulására Bácskába Főméltóságod adott parancsot, s e parancsa így fejeződött be: „Előre az ezeréves magyar határokra!“
Jugoszláviával kapcsolatos katonai intézkedéseink egyébként szoros összefüggésben állottak a német-magyar katonai szövetséggel. A német támadással kapcsolatosan magyar csapatoknak is részt kellett venniük az akciókban s az erre vonatkozó terveket a vezérkar már régebben el is készítette. Vagy csak nem arra várt Főméltóságod, hogy a Magyarországnak visszaítélt Bácskát egyedül a német csapatok szerzik vissza és Főméltóságodnak csak be kell fehér lovon vonulnia erre a vidékre?
Bizony, nem lett volna elég fehér lovon országgyarapítani, mert Bácskában harcoltak. És „ahol lőnek, ott meg is lehet halni“. Nem is ment le Főméltóságod a Bácskába, mert ott lőttek.
link