Agykontrollról mindent ide!
  • patiang
    #453
    Amikor MO-n is megjelent Silva könyve, én is mint benne hívő megvásároltam az első két kötetet. Alapból már jógáztam, tehát tudtam, hogy az akaraterőt felhasználva tudunk hatni saját testünkre. Gondoltam ez is hasonló elven működik, s olvasni kezdtem. Amikor olyan részekhez jutottam, hogy képzeljük magunkat egy fal belsejébe stb, akkor már gyanús kezdett lenni. DE amikor a "megtörtént" eseteket ecsetelte, nos akkor mesekönyv lett az egész. Pl (többek között) kirándulni szerettek volna. Ám borzelmasan ronda vihar kezdett kialakulni. Ekkor ő agykontroli tudását felhasználva fél óra alatt napsütést varázsolt. Még szerencse, hogy nem este volt. És még a többi sületlenség. Lehet, hogy azóta új kiadások jelentek meg tőle, kihagyva a zagyvaságokat, azonban számomra egy, az emberi butaságban pacsinkáló krapek maradt.