Agykontrollról mindent ide!
  • HUmanEmber41st
    #358
    Szomorúan látom, h még mindig nem értitek meg.

    Számomra ismeretlen ember mond 1 nevet és szül.évet.
    becsukom a szemem, és meglátom azt a személyt, akit az ismeretlen megnevezett.
    Ez már igazán kimeríti a dupla vak kísérlet kritériumát.
    Az ismeretlen személy ismerőséről van szó, ha még mindig nem értenétek.

    De csak a nevét tudom. A H.É.K. nem csak arról szól, h megtippelem hogy néz ki, hanem megtudhatok róla sok minden mást is, a betegségeit, a gondolkodásmódját, jellemző szokásait. Ezeket a dolgokat látni lehet, mintha álmodnád. de közben ébren is vagy és sorolod a dolgokat.

    Még a lovagok is megtanulhatják, és teljesen függetlenül akár önmagában is otthon gyakorolhatják.

    De ez csak egy szeletke. Villámolvasás, problémamegoldás, memória-"tuning" új ötletek stb.

    Mint mondtam, már kb10 éve voltam, de érdekes módon szinte részleteiben emlékszem még mindig a négy nap eseményeire.Még most is előjött az kép, amikor a memória-fogas kialakítását gyakoroltuk:D Ezt jól bemagyaráztam magamnak:D

    Ugye hallottál már a parapszichológiai kutatásokról?
    A hivatalos tudománynak nincs ilyen ága, h parapszichológia. nem lehet ebből doktorálni, sem szakdolgozatot írni.
    Sokan foglalkoznak vele, csak a kutatási eredményeket az UFO magazin hozza le, mert mások nem hajlandóak rá.

    Szóval ne csak az ablakhoz nyomd az orrod, hanem szedd össze a bátorságodat, és gyere be az emberek közé! :D Ha valamit kívülről, ismeretlenül kritizálsz, az bizony nagyon tudománytalan dolog. Először ismerd meg belülről, aztán halljam a kifogásokat, meg a "teljesen hétköznapi dolgokat".. :D

    update: menet közben nem javítanak, csak a végén mondja el mit láttam jól és miben tévedek.