BlackRose#72
ha megteszem, lenyelnek... az MS gyűlölők... na de röviden...
hol volt, hol nem volt... volt egyszer egy ÉN... aki régen programozó volt és mivel még azokban az időkben kezdett programólni
amikor assembler ment és amikor a PC még csak fénykép volt (errefelé)... na most mint egy olyan aki ezt a sokmindent látta,
amikor megvettem az első PC-met (el kell ismerni, hogy akkoriban pl. az Amiga az szupersztár volt hozzá képest), valahogy
olyan érzésem támadt, hogy ez a DOS azért elég gyagyi, a Windows meg használhatatlan. Abban az időben a Microsoft
fejlesztőeszközeit (pedig mindég tudtam, hogy programnyelv-cégként indultak neki a világnak) nagy ívben kerültem, mert a
Borland fényévekkel jobb volt, és ez egy nagyon erőss anti-Microsoft érzést keltett bennem, mert mindég úgy gondoltam, hogy
ettől lehet jobban is (és lehetett is). Na azért valahogyan használni kellett a DOS-t és utánna a Windows-t is mert ez lett a
szabvány. Álmodoztunk a UNIX-ról de abban az időben nem lehetett hozzáférni bár nem PC-n, elsők között megszereztem a Coherent
UNIX-ot (egy relatív vacak UNIX implementáció volt, de az inkább a PC arhitektúra miatt volt úgy), és tovább használtam a
DOS-t és a Windows-ot, és persze a Borland C/C++ fordítót. És akkor kezdtem rájönni, hogy miért is sikeres az MS és miért is
csinálja a termékeit éppen olyanra mint amilyenre csinálja... (ezt különben lejebb leírtam а #39-ben ami NEXUS6-nak volt
szánva), tehát a piac nem kért tőlök többet, éppen annyi erőfeszítést dobtak a dologba amennyit muszáj volt. Röviden amit
csináltak azt árulták és azt csinálták amit el lehetett adni. Az említett Bill Gates levél pedig ezt teljessen világossá tette
előttem, míg a konkurencia belevetett minden pénzét és erejét, hogy olyan terméket csináljon amely funkcióinak 80% a userek 1%
használta, a Microsoft olyan termékeket csinált amely funkcióinak 80% a userek 90% használt és így erőforrást és pénzt
takarított meg a további fejlesztésekre. Míg a konkurencia eladósodott addig a Microsoft halmozta fel a pénzt. Na de ha azt
hittem volna, hogy ez elég akkor tévednék, mert éppen ez a levél tisztán elébbem festette, hogy mi volt az, ami a Microsoft
sikerét biztosította (és ez szerintem soha nem az IBM volt), hanem Bill Gates stratégiai ereje (az IBM "támogatása"is ennek az
eredménye volt), a levélben is látszik, hogy mennyire pontossan és részletessen ellemezve a dolgokat teljesen formálja a
lépéseket és ezzel minden oldalról bekeríti az ellenfeleket (a konkurenciát). Fejleszti a saját cégét (termékeit), de ami még
fontosabb, hogy olyan alapokat állít fel a cégnél (a foglalkoztatottakat is erre ösztönzi), hogy ezeknek a termékeknek
növeljék az értékét (pl. partnerprogramok kidolgozása stb. - gondolom mindenki ismeri a Microsoft mindent átfogó lépéseit,
terjeszkednek mind a daganatos betegség ). De, hogy a siker biztos legyen, figyeli konkurenseit és ezek termékeinek
értékét csökkentő stratégiákat dolgoz ki (pl. ilyen volt az IE vs. Netscape). Éppen ezért soha nem fogadom el, hogy ez monopól
helyzet kihasználás volt, mert ez igazábból egy olyan lépés volt, ami a Netscape értékét átöntötte a Windows-ba (nem az IE-be
mint ahogy sokan gondolják, az IE itt csak arra szolgált, hogy a Windows értékét növelje, a Windows meg már annyira értékes
volt, hogy ezt a lépést lehetővé tette - a Microsoft hülye lett volna ezt nem kihasználni), az Office (eleinte a Word) is csak
erre szolgált, de idővel kinőtte magát olyan terméknek ami önmagában is érték és ezért most termékek és szolgáltatások
ezreivel növelik az Office értékét és ezáltal a Windows értékét is.
Tehát röviden az változott meg bennem, hogy abbahagytam keresni a tökéletes termékeket (amelyek álltalában mind kihaltak
idővel - habár tökéletessek nem voltak) és elfogadtam, hogy valójában az a tökéletes ami megmarad, ami nő és ami fejlődik,
ezért a Windows és a többi MS termék technikai szempontból soha nem volt tökéletes (habár lassan erre is figyelnek), és
valószínüleg soha nem is lesz, üzleti szempontból pedig tökéletes (majdnem). És most ez vár a Google-ra is, az MSN (Search meg
stb.) lassacskán veszi el a Google értékét (nem most, nem holnap, de idővel biztos), és adja hozzá az értéket a Windows-hoz és
az Office csomaghoz, mert lassan egy komoly API fog kinőnni belőlle. Az MS így termékeit és szolgáltatásait egy olyan átszőtt
struktúrává építette, hogy egyik a másik értékét növelve egymást kölcsönössen támogatják és ezt a modelt annyira kidolgozták,
hogy most már világszerte 640.000 partnercéget is beszőttek (az MS növeli ezeknek a cégeknek az értékét, de ezek a cégek
valójában még több értéket adnak a Microsoft-hoz), és ezt az üzleti modelt, Bill Gates tökéletesítette, na ezért változtattam
meg a véleményem gyökeressen, elvakúlt technó geek-ből racionális ember lettem, aki a maga módján megpróbálta megérteni azt
amibe belekerült (mármint az IT-t), és ezt a vélemény, habár folyamatossan újra és újra megkérdőjelezem, már évek óta
kitartóan megmarad bennem. A Microsoft-ot úgy kell nézni mint egy üzleti gépezetet amely kapaszkodik a feltárt lehetőségekbe
(amiket sokszor mások tártak fel) folyamatossan hozzádva ezeket az értékeket saját termékeihez, de nem bocsájt meg egy gyenge
lépést sem ellenfeleinek, és ez az üzleti világunk lényege.