-
#3601
Nem, nem lehet, mert ez a sorozat már közel sem a régi, és az a jó kis hangulat is totál hiányzik, meg a jó kis zenék
.
Nekem a 7. évadból elég volt 3 rész, inkább elkezdem az első évadtól az egészet, amikor még a vonatútra is magammal vittem a részeket a telefonomon és egy hét alatt lepörgettem 2 évadot zsinórban. Az a Supernatural még függőséget okozott, és érdekes volt, ha nem a főszálat követte, akkor is.
A hatodik évadban még jókat röhögtem, voltak szórakoztató részek, egészen az utolsó párig, de nekem az a sorozat az 5. évaddal zárul,utána már egy másik, gyengébb széria következik, a 7. pedig, amit láttam belőle, simán fostaliga.
És nem szapulásképp, mert én borzasztóan imádtam ezt a sorozatot, de egyszerűen az elfogultságom ellenére se tudom azt mondani, hogy bármi is jó lenne a 7. évadban, és baromira sajnálom, hogy így van.